2011. jún 23.

Teljesen elvadult a Nefelejcs pihenőpark

írta: Lmagazin
Teljesen elvadult a Nefelejcs pihenőpark

2008 és 2010 között évről évre biztosította az önkormányzat a forrásokat a Büdi-tó néven elhíresült terület részleges megújítására, rekultivációjára, melyért Ábrányi Béla, volt önkormányzati képviselő állt ki konzekvensen.

Ennek keretében felszámolták a Nefelejcs utca felől lévő terület szemét és sittlerakatait, tudatos bozótritkítást hajtottak végre, illetve feltöltötték a mélyen fekvő, eliszaposodott részeket. Ezzel párhuzamosan Ábrányi képviselő, a hatóságok és a Városüzemeltető jól koordinált munkájának köszönhetően felszámolásra kerültek a bádogépületek, az illegális állattartás.
A helyreállítást követően megkezdődtek a parkosítási munkák, melynek során faültetésekkel, a termőföld komposzttal való feljavításával, füvesítéssel, parki eszközök kihelyezésével tették alkalmassá a területet a rekreációra. A további illegális szemételhelyezések megakadályozására behajtást korlátozó sorompót telepítettek. A munkák befejeztével szinte azonnal megjelentek az "első fecskék", a kutyások és a fiatalok fedezték fel maguknak a területet. Már akkor is nyilvánvaló volt, hogy csak a terület folyamatos rendben tartása tudja biztosítani a park szabadidős céljait, mert ennek hiánya elriasztja az érdeklődőket, és újra elfogadhatatlan jelenségek színhelye lesz a Büdi-tó.

2011-re a helyzet megváltozott, az önkormányzat új vezetése, valamint a Városüzemeltető menedzsmentje a korábbi hangzatos ígéretek ellenére teljesen elhanyagolta a területet, így az újra az elvadulás "útjára lépett". A helyzet iróniája, hogy Pásztor János képviselő korábbi választási ígéretei kifejezetten preferálták a park folyamatos rendben tartását, sőt további fejlesztéseket ígért.

Elnézve a jelenlegi állapotot, csak bizakodni lehet, hogy legalább a korábbi szintű fenntartást sikerül újra elérni és az Ughy-féle városvezetésnek sikerül Péntek Tamás ügyvezetőt rábírni feladatainak elvégzésére.
Szólj hozzá

hazugság béla felelőtlenség pestszentlőrinc pestszentimre ábrányi nemtörődömség városüzemeltető attila;ughy attila; péntek tamás hozzánemértés fejlesztés;