2012. jún 17.

Helyrehozhatatlan kár - de kit érdekel

írta: Lmagazin
Helyrehozhatatlan kár - de kit érdekel

Kerületünk határában, Pestimrén, a Benjámin utcai buszfordulóban pár éve, a lakosság kezdeményezésére és együttműködésével az akkori vezetés úgy döntött, hogy egy kisebb parkot hoz létre a buszforduló öblében lévő zöldfelületen. 

fotó(21).JPGA kiemelt virágágyás és a szükséges vízelvezetés el is készült, majd később cirka 2 tucat fát is ültettek a térre.

A hétvégén, útban az M5-re pont arra fordultunk, de kénytelen voltunk megállni, mert hihetetlen volt, hogy mennyire lepusztult a valamikori park.

A gondatlanság és felelőtlenség következtében a fák 80%-a kipusztult, az anyagi kár meghaladhatja a 600 ezer forintot, a virágágyás hosszú ideje nincs se kigazolva, se felásva, se beültetve virággal (még az évelők beültetése is praktikus lenne), méteres gyom kacsint vissza ránk. Pedig a kár megelőzhető lett volna, ha akár tessék-lássék megöntözik a facsemetéket, de ez meghaladta a képességét az újonnan felvett "szakértőknek". Ahogy pedig ma kinéz a buszforduló, abba benne van minden, amit a vezetés gondol erről a kerületről, erről a közösségről. Szavazataink láthatóan kizárólag a parlamentbe és a jól fizető alpolgármesteri székbe jutáshoz kellettek.

fotó(23).JPGAz adott körzetben a fideszes Csabafi Róbert a képviselő, aki eddig két témával került be blogunkba. Egyszer, amikor a csatornázással kapcsolatban támadta hátba frakciótársát, Ughy Attilát, máskor pedig a szétvert Kapocs utcai erdei játszótérrel, illetve az erdő lepusztulásával kapcsolatban. A játszóteret azóta már állítólag helyrehozták, a napokban ellenőrizni fogjuk, hogy hogyan muzsikál ez ügyben a kerületi Városgazda.

Visszatérve a pestimrei Fideszesekhez, Bauer Ferenc félreállítása óta láthatóan halmozódnak a problémák, amin Lévai István botrányai sem segítenek. Pedig, ha valaki, akkor a városüzemeltetésért felelős Lévai alpolgármester tudna hatni a Városgazda vezetésére, közvetlenül Banyár Lászlóra. Azonban a vezérigazgató láthatóan képtelen megbírkózni a ún. holding összes nyűgével, és egyszerre válik tarthatatlanná a helyzet a városüzemeltetés, a Bókay-kert, valamint a TH18 háza táján. Banyárnak pedig előbb-utóbb válaszolnia kell majd a Városgazda botrányos működésére, szembe kell néznie a lakók növekvő ellenszenvével, és azokkal a kérdésekkel melyeket az ellenzék fogalmaz meg. Jó kezekben? Maximum jó vicc.

fotó(22).JPG

Szólj hozzá

fidesz polgármester átverés lévai istván zoltán felelőtlenség alkalmatlanság ughy pestszentlőrinc pestszentimre városüzemeltető attila;ughy attila; csabafi lévai istván városgazda zrt banyár lászló