2012. dec 20.

Bizalomvesztés indokával zavarták el az önkormányzati társasházkezelőt

írta: Lmagazin
Bizalomvesztés indokával zavarták el az önkormányzati társasházkezelőt

A társasházi lakók visszanyerték az önrendelkezés jogát

tóthtiborok.jpg

Gyakorlatilag két éve szabotálja az önkormányzati társasházkezelő, a TH18. menedzsmentje, hogy a Csontváry. u. 30-38. számú társasház végre visszanyerje önállóságát és szakíthasson a közös képviselettel. A dr. Tóth Tibor József által vezetett cég gyakorlatilag mindent megtett, hogy a lakókat eltántorítsa szándékuktól; ebbe belefért az, hogy többször is törvénytelennek minősítették a lakók kezdeményezéseit, információkat tartottak vissza, obstruálták a közgyűléseket (volt arra is példa, hogy a leváltásukról szóló napirendi pontot az éjszakai órákra rakták, mikorra a lakók pihenni tértek), de az ügyvezető magatartásába az is belefért, hogy perrel és büntetőeljárásokkal fenyegette a társasház lakóit. (a képen dr. Tóth Tibor József)


Ám, egyszer minden dalnak vége szakad, a lakók kitartása meghozta a kívánt eredményt és megannyi vita és vádaskodás után kiadták a TH18 útját, és ezzel együtt új Számvizsgáló Bizottságot is választottak. Ugyan jelen helyzetben, a TH18-nak ügyvivő közös képviseleti minőségében kötelessége lenne, hogy megküldje a leváltásáról szóló határozatokat is tartalmazó jegyzőkönyveket minden lakónak, ám miután dr. Tóth Tibor József 40 perc várakoztatás mellett, első nyilatkozatával még az eredeti jegyzőkönyv átvételét is meg akarta tagadni (később a portással vetette át), azért a Közgyűlés összehívói nem bíznak abban, hogy a szükséges információk mindenkihez eljutnak.

Korábbi tájékoztatásaink alapján, minket kértek fel, hogy segítsünk megosztani az érintett lakókkal a Közgyűlésen hozott rendelkezéseket. Mi ennek eleget teszünk, és bemásoljuk a Közgyűlési jegyzőkönyv számunkra megküldött szövegét (a TH18-ban kialakult helyzettel még a közeljövőben foglalkozni fogunk):

"Határozat kivonat

 Felvéve: 2012. december 13.án 18.30 órakor a Budapest, XVIII ker.  Csontváry Kosztka Tivadar u. 30-38. sz. alatti társasház megismételt rendkívüli közgyűléséről.

Közgyűlés helye: Bp. XVIII. AGAPE Kondor Közösségi Ház termében

                             Budapest, XVII. Kondor Béla stny. 8.

Jelen vannak:     Tulajdonosok jelenléti ív szerint (7047/16206 th)    43,49 %

                             Kis Antal   Th 18 munkatársa

Napirendi pontok:

1. Technikai napirendek (Levezető elnök, jegyzőkönyvvezető, jegyzőkönyv hitelesítők, napirendi pontok elfogadása Határozattal.

2. A jelenlegi közös képviselet leváltása határozattal. Ok: BIZALOMVESZTÉS +2012. november 19.-i beadvány, Felkérés..

A közgyűlés Budapest 2012. december 13. dátummal a jelenlegi képviseletet felmenti. Az új képviselet megválasztásáig   (maximum 90 nap) ügyvivői feladattal bízza meg. Az ügyviteli időszak alatt szerződéseket nem köthet, módosíthat, szüntethet meg! A beérkező számlákat csak az SzVB aláírása után utalványozhatja (kivétel: közüzemi). A ügyviteli időszakra 1000 .- Ft/albetét hányad díjazás illeti meg, az átadás átvételi jegyzőkönyvének aláírása után, a kibocsátott  számla igazolása SzVB. felmentvénye után. Köteles a társasház üzembiztonságát biztosítani  az ügyvivői, idő alatt.

3. SzVB: Felmentése mivel három fő alá csökkent HATÁROZATTAL.

4.Új SzVB választás HATÁROZATTAL.

Az új SzVB tagokat a jelenlévő tulajdonosok javaslata alapján választja meg a Közgyűlés.

A közgyűlést összehívó tulajdonostárs, Papp László köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy a szabályszerűen összehívott megismételt rendkívüli közgyűlésen 7049/16206 tulajdoni hányad – 43,49 % - van jelen, így a közgyűlés határozatképes, és a közgyűlést megnyitja.

1. Napirendi pont

Levezető elnök, jegyzőkönyvvezető és jegyzőkönyv hitelesítők megválasztása.

1/2012. (dec.13) Csontváry 30-38.Határozat

A közgyűlés levezető elnöknek Papp Lászlót 867/16206 tulajdoni hányad tartózkodással kézfeltartással megválasztja.

2/2012.(dec.13) Csontváry 30-38 határozat)

A közgyűlés jegyzőkönyvvezetőnek Szukk Ferencnét 973/16206 tulajdoni hányad ellenszavazattal kézfeltartással megválasztja.

3/2012.(dec.13) Csontváry 30-38 határozat)

A közgyűlés jegyzőkönyv hitelesítőnek Kondász Györgyöt () és Fekete Lászlónét () 71/16206 tulajdoni hányad ellenszavazattal, kézfeltartással megválasztja.

4/2012. (dec.13) Csontváry 30-38.Határozat

A közgyűlés 5262/16206 tulajdoni hányaddal – 32,49%  a napirendet megszavazta.

 2. Napirendi pont

A jelenlegi közös képviselet leváltása határozattal.

5/2012. (dec.13) Csontváry 30-38.Határozat

A közgyűlés 4503/16206 tulajdoni hányaddal –1873/16206 tulajdoni hányad ellenszavazattal és 213/16206 tulajdoni hányad tartózkodás mellett –2012.december 13.-i dátummal a jelen képviseletet felmenti. Az új képviselet megválasztásáig   (maximum 90 nap) ügyvivői feladattal bízza meg. Az ügyviteli időszak alatt szerződéseket nem köthet, módosíthat, szüntethet meg! A beérkező számlákat csak az SzVB aláírása után utalványozhatja (kivétel: közüzemi). A ügyviteli  időszakra 1000 .- Ft/albetét hányad díjazás illeti meg, az átadás átvételi jegyzőkönyvének aláírása után, a kibocsátott  számla igazolása SzVB. felmentvénye után. Köteles a társasház üzembiztonságát biztosítani  az ügyvivői, idő alatt.

3. Napirendi pont

SzVB: felmentése mivel három fő alá csökkent

6/2012. (dec.13) Csontváry 30-38.Határozat

A közgyűlés 6412/16206 tulajdoni hányaddal – ellenszavazat nélkül, és 266/16206 tulajdoni hányad tartózkodás mellett Fock Gáborné, Henkel Ervinné, Marton András és Sándor Gyula számvizsgáló bizottsági tagokat felmeni.

4. Napirendi pont

Új SzVB választás

 7/2012. (dec.13) Csontváry 30-38.Határozat

A közgyűlés 5209/16206 tulajdoni hányaddal – 938/16206 tulajdoni hányad ellenszavazattal és 372/16206 tulajdoni hányad tartózkodás mellett – 3 éves időtartamra számvizsgáló bizottsági tagnak megválasztotta

 

Farkas Lászlónét,    

Fodor Pétert.             

Papp Lászlót,            

Ragályi Mónikát       

Szukk Ferencnét       

 Megjegyzés: a hiányzó tulajdoni hányadokkal rendelkező tulajdonosok nem éltek szavazati jogukkal.

Kmf. 

…………………….                                                             …………………….

levezető elnök                                                                       jegyzőkönyvvezető

 …………………………….                                                  ………………………..

jegyzőkönyv hitelesítő                                                           jegyzőkönyv hitelesítő"

Szólj hozzá

18 alkalmatlanság pestszentlőrinc pestszentimre tóth tibor józsef th18 városgazda zrt banyár lászló