2013. sze 28.

A kerületiek eltakarították a fideszes szennyvízmaffiát

írta: Lmagazin
A kerületiek eltakarították a fideszes szennyvízmaffiát

Óriási siker a szocialisták szervezésében

Óriási sikert ér el Pestszentlőrinc-Pestszentimre lakossága, amikor általános felháborodásának hangot adva rávette a főváros vezetését, hogy az szélnek eressze a Cséry-telepen garázdálkodó fideszes szennyvízmaffiát A kerületiek küzdelméhez a kezdő lökést a szocialisták adták, akik felvállalva a fideszes pénzügyi érdekkörökkel való ütközést, feltárták és rögzítették a környezetszennyezés módját, és feljelentették a narancsos méregmaffiát. A héten véget ért a környezetkárosítás és tudomásunk szerint megkezdődött  a szennyezett föld elszállítása egy hivatalos ártalmatlanítóba. A főváros vezetése a szocialisták kérésének megfelelően tárgyalásokat kezdett a nemzeti Vagyonkezelővel a terület teljes rekultivációját érintően. Ezt a kiváló eredményt a kerületi lakosok egyértelmű kiállása tette lehetővé. A botrány kirobbanását követő alig 5 napon belül valódi megoldásokat tudtak elérni a baloldali képviselők.

A politikai felelősségről

bp18.bmpA megoldást követően számba kell venni a politikai felelősöket is. A narancsos méregmaffia, Orbán Viktor volt államtitkárával az élén egyértelműen a Fidesz sara, a fideszes pénzügyi érdekkörök mocska. A pestimrei lakosok azért szenvedték el az elmúlt évtizedek legsúlyosabb környezetszennyezését, mert egyes fideszes kötődésű pénzemberek ebből komoly haszonra tettek szert.

Ughy Attila az elmúlt héten beszédesen hallgatott. Az Önkormányzat honlapján majd egy héttel a botrány kirobbanása után semmilyen tájékoztatás sem szerepel a fideszes szennyvízmaffiáról. Korábban már megírtuk, hogy Ughy Attila az elmúlt években látványosan támogatta a bűncselekménybe keveredett cég ügyvezetőjének terveit és mint kiderült tette ezt annak ellenére, hogy a kerületi mezőőrök bevallása szerint többször tájékoztatták az önkormányzatot  a brutális környezetszennyezésről.

Mindeddig csak passzív felelősségről beszélhettünk, azonban egy szemfüles olvasónk felhívta a figyelmünket (tegye meg Ön is a lorincimagazin@gmail.com címen), hogy a botrányt megelőzően több fórumon is találkozott a fideszes méregmaffia a kerületi vezetés képviseletében megjelent Lévai István Zoltán alpolgármesterrel. 

lévai ftszv.jpg

Más beszámolók szerint Lévai jelenlétében a cégvezetés a helyszíni bejárásokon elbagatellizálta  a Cséry-telep állapotát, többek között a többezer köbméteres sitthalmok szaporodását is. Lévai mindehhez szó nélkül asszisztált. (képünkön Lévai alpolgármester és a menesztett cég ügyvezetője W.Zsolt látható 2 héttel ezelőtt egy telepi értekezlet során.)

lévai_1.jpgNyilvánvaló, hogy a kerület vezetése behatóan ismerte a Cséry-telepen található állapotot és tevékenységet. Kérdés, hogy miért támogatták a most menesztett ügyvezető terveit, amely a legkevésbé sem szolgálta a kerületiek érdekét? Az ügy megoldásával az ellenzék válaszokat vár Ughy Attilától, hogy amennyiben tudott a szennyezésről miért nem tett semmit; miért támogatta a cégvezető terveit; és a környezetvédelemért felelős alpolgármester, Lévai István Zoltán miért asszisztált a Cséry-telepi állapotokhoz.

Sokadjára parancsolnak Megálljt! a fidesznek a kerületiek

szlokru.JPGNem először, nem másodszor és nem is utoljára parancsolnak Megálljt! a fidesznek a kerületiek. Mint ismert, korábban kiebrudalták a TH18. Kft magából kivetkőző ügyvezetőjét, dr. Tóth Tibor Józsefet, majd a Városgazda Zrt. vezetői is sorba kénytelenek voltak elhagyni a társaságot szakmai baklövéseik miatt; sőt mindennek tetejébe a Felügyelő Bizottság elnöke már 2012-ben úgy ítélte meg - hogy egyéb fontos feladataira hivatkozva - távozik a Bizottság éléről.

Kevésbé ismert, hogy az Önkormányzat pénzügyi vezetőjének is mennie kellett, ahogy általános "szomorúság" vett erőt a kerületieken, amikor Csomó Tamás alpolgármester sógorával is szerződést bontottak (majd kötöttek újra, de ezeket az információkat mind ezidáig visszatartja Banyár László vezérigazgató).

Valószínűleg véget ért a Városgazda Igazgatósági elnökének bormutyija is a kerületben, ahogy Chladek Tibor Fidelitasos vezető sem fog mostanság rohadt szlovák krumplit osztogatni közpénzből. A kerületiek megmutatták, hogy nem hagyják Zuglóvá silányodni a kerületet és piros lapot mutatnak Ughynak és köreinek.

A demokratikus ellenzék jelezte, hogy a közeljövőben lépéseket tesz a PLER sorsának rendezése érdekében, mert ott hasonló bűnszerveződést látnak, mint a szennyvízmaffiánál. Természetesen erről is tüzetesen beszámolunk.

Szólj hozzá