2014. már 22.

Átvert Erzsébet-Bélatelepiek várják a bölcsődéjüket

írta: Lmagazin
Átvert Erzsébet-Bélatelepiek várják a bölcsődéjüket

bölcsőde alapkő kicsi.jpgTovábbra is egy ronda felvonulási terület éktelenkedik Erzsébet Bélatelepen, az Attila utcai óvoda szomszédságában, ahova a helyi fiatal családok kérésére négy éve egy bölcsődét tervezett a korábbi, szocialista önkormányzat. Sőt, a tervek elkészítésén felül az EU-s forrásokat is kijárták, Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök 2010 nyarán személyesen helyezte el a Csipetcsoda bölcsőde alapkövét.

Az öröm viszont nem tartott sokáig, mert a környékbeliek döbbenetére Dömötör István, helyi képviselő támogatásával az időközben hatalomra került fideszes önkormányzat spórolásra hivatkozva lemondott a bölcsődéről, inkább visszafizették a már megnyert 170 millió forintos állami támogatást!

Időközben a felújítandó és gondatlanul sorsára hagyott épületet valakik teljesen kifosztották. A Városgazda egyszer külsőleg valamennyire helyrehozta, aztán a ráfordított költségeken nagyvonalúan átlépve egyik pillanatról a másikra mindent elbontottak.

A lakosság nyomás miatt a szorult helyzetbe került az önkormányzat ismét pályázatot nyújtott be, amit a közelmúltban hasonló összegben el is nyertek. Mondhatnánk ugyanott tartunk, mint 2010-ben, csak senki sem tudja hány kisgyermekes családot hozott négy éven át lehetetlen helyzetbe a kerület fura urainak a nemtörődömsége. 

Szólj hozzá

fidesz átverés xviii dömötör istván péntek tamás erzsébet bélatelep