2014. júl 29.

jó gazda a Városgazda?

írta: Lmagazin
jó gazda a Városgazda?

víz2.jpg

A kerületi, Gyöngyvirág utcai katolikus általános iskola területén a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. ez év tavaszán közel 200 négyzetméteres parkolót alakított ki. Ez önmagában véve akár örömteli esemény is lehetne, hiszen így csökkenhetnek a reggeli, illetve a tanítás befejezése körüli időpontban az utcában tapasztalható kaotikus parkolási gondok. A probléma csak az, hogy a magát előszeretettel „jógazdának” nevező önkormányzati cég a munkát az érvényes OTÉK előírások megszegésével végezte.

A lejtős területen kialakított, keményre hengerelt felületű parkolóból ugyanis már egy közepes eső esetén is három- négy méter szélességben ömlik a víz akadálytalanul az úttestre és a járdákra. Az elkülönített rendszerű csapadékvíz csatorna sokszor még az úttestre hulló csapadékvíz levezetésével sem tud megbirkózni, a Városgazda Zrt „precíz munkájának eredményeként” bekövetkező özönvíz pedig végképp lehetetlen állapotokat teremt, veszélyeztetve a többi lakóingatlan térszín alatti létesítményeit.

víz1.jpg

Valóban jó gazdája a kerületi közterületeknek a Városgazda 18 zrt? A példa alapján aligha. Jó lenne, ha legalább az önkormányzat vállalkozása végezne példamutató módon szabályos építési munkát, egyébként mi alapján várhatjuk el a polgároktól a jogkövető magatartást?

 

Szólj hozzá