2014. dec 01.

8,7 milliója van bankban az átlag magyar családnak. Vagy mégsem?

írta: Lmagazin
8,7 milliója van bankban az átlag magyar családnak. Vagy mégsem?

nyomor.jpgIngatlanok nélkül csaknem 9 millió forint pénzügyi vagyonnal rendelkeznek a magyar családok átlagosan összegezték a kormányközeli statisztikusok boldogan a múlt héten nyilvánosságra hozott elemzésükben. Igaz az összes banki tartozással együtt ez a szám 6 és félmillióra szelidül, de hivatalosan még így is van miből bevásárolni hétvégén, ruhát venni a gyerekeknek, fizetni az immár forintosított devizahitelt és készülni a karácsonyi ajándékozásokra.

A 35 ezer milliárd forintos magyar megtakarítással mindössze egy pici baj van: az hogy egyre gyorsuló ütemben azokhoz húz, akik a hatalom birtokosai. Az egyre fogyatkozó középosztály ha látszólag együttműködik még küzdhet annak a megtartásáért, amit korábban elért, a többieknek, lassan négymillió embernek pedig maradnak a lefelezett segélyek és a közmunka. 

Kiknél lehet a 35 000 milliárd nagy része? Erre a kérdésre ma már mindenki tudja a választ, akihez legalább alkalmanként eljutnak a független hírforrások. Nincs már szükség felcsúti oligarchákról, milliárdos kormány szóvivőkről, trafik és kaszinó koncessziókat szerző politikusokról, enyves kezű polgármesterekről külön írni. A lényeg az, hogy ma már a látszatra sem kell figyelni, ma már büszkén bevallhatja bármelyik fideszes politikus, hogy Ő bizony milliárdos vagyonnal rendelkezik. (Aki nem, az annyit is ér - de ezt már korábban is elmondták.)

Eközben az márciussal életbe lépő szociális megszorítások borítékolható katasztrófákat fognak okozni az ország minden területén, miközben látszólag sem készülnek tervek az elkerülhetetlenül bekövetkező nyomor csillapítására.

A hivatalos statisztikákban súlyos nélkülözésnek számít az, ha valakire az alábbi kilenc tételből legalább három igaz: (1) nem tud időben lakbért vagy rezsit fizetni, (2) nem tud rendesen fűteni, (3) nincs pénze váratlan kiadásokra, (4) nem tud rendszeresen húst enni, (5) nincs pénze egy hét üdülésre (6), nincs autója, (7) nincs mosógépe (8) nincs tévéje, (9) nincs telefonja. 

Szólj hozzá

fidesz magyarország szegénység