2015. máj 04.

A XVIII kerület „lakáj” képviselője is földmutyi mellett

írta: Lmagazin
A XVIII kerület „lakáj” képviselője is földmutyi mellett

kucsak_eroszak.JPG109 fideszes és kdnp-s (a vasárnapi boltbezárást kierőszakoló kispárt) képviselőtársával együtt Kucsák László is megszavazta a magyarországi nemzeti parkoknak a Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez (NFA) történő csatolásáról szóló törvényjavaslatot, ami a fideszes haverok újabb földrablását készíti elő, csak ezúttal a Nemzeti Parkok kárára.

Az ellenzék, a civil szervezetek és a Nemzeti parkok képviselőinek heves tiltakozására fittyet hányva április 28-án a parlament úgy döntött, hogy legyen még egy kör a műkörmös pártkatonák, földet korábban csak virágcserépben látó titkárnők és egyéb strómanok termőföldhöz juttatására. Ehhez a kerület megválasztott fideszes képviselőjének szavazatára is szüksége volt a kormánynak, melyet Kucsák László minden gond és aggály nélkül teljesített.

Kucsákkal ellentétben a parlamenti ellenzék, sőt Bencsik János fideszes képviselő (egykori államtitkár), is nemmel szavazott a törvényjavaslatra ezáltal is bizonyítva azt a tényt, hogy léteznek még olyan képviselők, akiknek a pártutasításnál fontosabb az általuk képviselt választópolgárok véleménye. Az ügy külön pikantériája, hogy „igazolt távollét” miatt nem szavazott sem a miniszterelnök (Orbán Viktor) sem a miniszterelnökséget vezető miniszter (Lázár János) sem az államtitkár (L. Simon László), sem a MAGOSZ fideszes elnöke (Jakab István).

Az elmúlt öt éves pályafutása során Kucsák László számtalan bírálatot kapott saját közösségéből is, amiért elvtelenül megszavazott minden közfelháborodást előidéző törvény javaslatot, talán attól tartva, hogy ha nem tenne magára haragítaná a gazdáit, így a legközelebbi választásnál búcsút mondhatna a havi 700 ezres fizetésének. Bízzunk benne, hogy hamarosan megosztja Pestszentlőrinc és Pestszentimre lakosaival is mit miért támogatott, erre jó alkalmat kínálna az a képviselői vita, amit a 18 kerületi TV-ben május 6-ára szervezett számára a szocialista kihívója, Kunhalmi Ágnes.

 

Szólj hozzá

fidesz alkalmatlanság xviii pestszentlőrinc pestszentimre kucsák lászló