2015. aug 24.

Csak a fideszes körzetben nem „csalták el” az útfelújítást

írta: Lmagazin
Csak a fideszes körzetben nem „csalták el” az útfelújítást

Helyenként csaknem egy méterrel keskenyebbek lettek az utcák a XVIII. kerületben a csatornázás utáni újraaszfaltozáskor. Másutt csatornafedők állnak ki az útburkolatból. A kivitelezők egyike Mészáros Lőrinc cége, amely a CDM konzorcium tagjaként a legtöbbet nyerte a fővárosi csatornázáson.

keskeny_utca.jpg

 fotó:Földi D. Attila /Népszabadság

Hogy az ördögbe lehetséges ez? – fakadt ki Ughy Attila, a XVIII. kerület fideszes polgármestere a májusi testületi ülésen, „tűrhetetlennek” nevezve a pestszentlőrinci Körös utca úthelyreállítását. A csatornázás után elkészült új út ugyanis 90 centiméterrel keskenyebb lett a réginél. A hiányzó széleket egyszerűen felszórták murvával.
A Zilah utcában szintén „elloptak” ugyanennyit az útból, így most alig 3,3 méter széles, ahol már nem fér el egymás mellett két autó. Ráadásul az aszfaltcsík mellett 10-12 centiméterrel lejjebb van a murvás padka, amire nem szerencsés rázökkenni. A pestszentimrei Szálfa utcában viszont 120 centimétert spóroltak le az aszfaltból, és még sorolhatnánk – mutatja a fényképeket Petrovai László (PM) önkormányzati képviselő, aki többször is felhívta a kerületvezetés figyelmét a „útlopásra”. Jegyzőkönyvön kívül több fideszes képviselő is arról tájékoztatta: politikai döntés volt a keskenyítés, így lehetett minél hosszabb útszakaszokat kihozni a pénzből.

Csakhogy a közutak tervezését meghatározó szabvány értelmében még egy alárendelt belterületi mellékutca sem lehet keskenyebb két forgalmi sáv esetén 4,25 méternél, de még akkor lennie kell mindkét oldalán további 25-25 centiméter védőtávolságnak. A kerületben ehhez képest immáron több olyan – korábban megfelelő szélességű – utca is van, ahol most 3,3-3,7 méteres aszfaltcsík készült, amelynek két oldalán legfeljebb porladó murvazúzalék van vagy éppen félméteres szikkasztóárok. Egyik sem nevezhető teherbíró padkának. „Legalább nem mennek majd olyan gyorsan az autók” – válaszolta a kivitelező képviselője a lakóknak.
„A balesetveszélyesnek tűnő árkokat festett közúti jelekkel tesszük láthatóvá” – válaszolta Petrovai kérdésére Ughy Attila, hozzátéve: a Napló utcában a lakossági panaszok nyomán a 3,6 méterre szűkített utat a „kivitelező vállalkozó empátiája hatására” 4 méteresre bővítették. Az útlopást tárgyaló testületi ülésen Ughy azt is elmondta, hogy számos példa akad arra is, hogy az út szélesebb lett, mint volt. S valóban. A kerületi Fidesz-frakció vezetőjének körzetében tényleg példaértékű módon állították helyre az utat.
Mindezek után különösen érdekes lesz a fővárosi önkormányzat tételes és részletes elszámolása arról a 600 millió forintról, amelyet a XVIII. kerület adott át a teljes pályás úthelyreállításra. A pestszentlőrinci testület ugyanis 2013 decemberében felkérte a fővárost – a csatornázás projektgazdáját –, hogy folytasson le közbeszerzési eljárást az útburkolat helyreállítására. A kerület ekkor döbbent rá, hogy a nagy fővárosi csatornaberuházás uniós pályázatát addig farigcsálták, amíg útfelújítás helyett csak a csatornák feletti útburkolat helyreállítása maradt benne.
Így az utak két éven belül óhatatlanul járhatatlan kátyútengerré változnának. A pestszentlőrinci képviselők ezt felismerve megszavazták a 400 millió forint hitelből és 200 millió forint saját forrásból összeálló többletköltséget. A főváros hat hónapig ült az ügyön, hogy végül a kerületi csatornázási munkákat elnyerő két konzorciumtól kérjen ajánlatot. Így nyert az egyszereplős közbeszerzésen a pestszentlőrinci kivitelezést alapáron 4,46 milliárdért végző Sade-Penta konzorcium újabb nettó 219 milliót, a pestszentimrei beruházást pedig 6,35 milliárdért megvalósító CDM konzorcium további nettó 250 millió forintot.

Újabb felcsúti sikerek

A CDM konzorcium tagja a Mészáros és Mészáros Kft. is, amely Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester családi vállalkozása. A cégtársulás a pestszentimrei megbízáson felül egy másik, 3,21 milliárdos tendert is megnyert a 34 milliárd forint összértékű budapesti komplex integrált szennyvízcsatornázásból, amivel a projekt legnagyobb nyertesének mondható. A pénz több mint kétharmadát az unió biztosította. Az érintett 16 fővárosi kerület az építési költség hat százalékának megfizetését vállalta. A projekt pénzügyi zárása idén június 30. volt. A beruházás keretében 240 kilométer csatorna épült Budapesten, ebből 90 kilométer a XVIII. kerületben.

Forrás: nol.hu

Szólj hozzá

fidesz polgármester lopás lebukás lenyúlás harácsolás lévai istván zoltán felelőtlenség alkalmatlanság pestszentlőrinc pestszentimre attila;ughy attila; kucsák lászló elmúltnyócév Mészáros Lőrinc