2015. sze 21.

Ismét fura utakon a szippantós autók

írta: Lmagazin
Ismét fura utakon a szippantós autók

szippanto_15k.jpgÓriási botrány tört ki két éve, amikor a híradók nyilvánosságra hozták azokat a felvételeket, amelyeken  a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft (FTSZV) gépjárművei példátlan környezet rombolást okozva szennyvízet, fáradt olajat és az emberi egészségre nagy veszélyt jelentő nehéz fémeket ürítettek a Cséry telep talajába. A későbbi vizsgálatok kiderítették, hogy a vállalat legfelső vezetőinek tudtával óriási mennyiségű veszélyes anyag került a XVIII. kerületi és a gyáli talajvízbe. A veszélyes anyagok szállításából az FTSZV közel 300 millió forintot vételezett be, de a feljelentések szerint a vállalat könyveiben a talajba öntött anyagot úgy jelenítettek meg, mintha lerakóba szállították volna szinte ugyanekkora összegért!

Az eltelt két év során a Cséry telep rekultivációja egy helyben állt, holott ezt a kötelezettséget a Közép Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság előírta a Főváros számára. Időközben az állami költségvetésből 100 millió forintot elkülönítettek a cséry telepi környezeti károk felmérésére, de ezt a keretet sem sikerült felhasználni.

- Egy ideje több lakossági észrevételt kaptam, amelyek egybehangzóan állították, hogy a fővárosi vállalat járművei igen gyakran látogatják a sűrű erdővel körülvett, pestszentimrei Ár utca végénél lévő korábbi laktanya területét. Szeptember közepén ezekről ismét képek és felvételek készültek - mondta Szaniszló Sándor, szocialista fővárosi képviselő.

A Cséry teleptől mintegy 3 km-re lévő egykori laktanya területén hatósági engedéllyel sohasem rendelkezett aknákat találtunk, amely régi, részben fedett, részben szabadon álló betonozott teknőkbe van bekötve, amelyek tele vannak szennyvízzel. A cég állítása szerint a mások által nem látogatott szemetes és orrfacsaró bűzt árasztó erdőt ők nem károsítják, sőt éppen a szippantós járművek viszik el a szennyet.

- A fővárosi szippantós vállalat tevékenysége számomra több rejtélyt is tartalmaz, ezért hivatalból megkértem a cég felügyelő bizottságát az ügy soron kívüli kivizsgálására - mutatott körbe Szaniszló Sándor.

Szólj hozzá

szennyvíz szaniszló sándor pestszentlőrinc pestszentimre ftszv