2015. dec 17.

1 milliós pert indított, ráfázott a fideszes képviselő

írta: Lmagazin
1 milliós pert indított, ráfázott a fideszes képviselő

20_ezresek_2.jpgSzemélyes jóhíre megsértése miatt kért 1 millió forint kártérítést a bíróságon Kucsák László fideszes képviselő, aki a XVIII. kerületben több ügyben is kínos magyarázkodásra kényszerült. Kucsákkal kapcsolatban korábban a pestszentlőrinci internetes fórumokon cikkek jelentek meg, amelyek a képviselő szerepét firtatták egy csalás-gyanús sorozatban. A Kucsák nyilvános részvételével megvalósított okosság lényege az volt, hogy korábban 1200 forintért kínált gyermek előadásokat 12 ezer forintra áraznak át, a színdarabot leadják ötezer kisdiák számára, majd ügyes papírozással felvesznek utána gyermekenként 9800 forint állami támogatást, aminek a végén az ügyeskedők 50-60 milliós törvénytelen nyereséget vághattak zsebre.

Kucsák, bár ehhez nem volt joga utasítást adott a helyi sportcsarnok ingyenes átengedésére is, amivel újabb másfél milliós nyereséghez jutatta a szervezőket.

A fenti ügy kikerülése minden bizonnyal nehéz heteket hozhatott az érintettek számára, ez lehetett az oka az 1 milliós per megindításának. Kucsák László országgyűlési képviselőként a juttatásaival együtt közel havi 800 ezer forintot keres, így nemigen lehet rászorulva arra, hogy a jövedelmét az igazságszolgáltatást bunkósbotnak használva egészítesse ki.

Kucsák balszerencséjére viszont a bíróság előtt három tárgyalási forduló alatt sem sikerült a tényfeltáró cikkek miatt elégtételt venni, pedig többször is ügyvédet cserélt, ám végül a kártérítési igényét jogerősen elutasították. Pénz nem jött, viszont kiadása szépen keletkezett, ugyanis az ítélet értelmében neki kell megfizetnie az összes eljárási illetéket, valamint az ellenoldal ügyvédi költségeit, mindenestől csaknem 400 ezer forintot. Úgy tudjuk az ügyben feljelentések is születtek, ám Kucsák László egyelőre nyugodtan aludhat, amíg országgyűlési képviselő a mentelmi joga megvédi az igazságszolgáltatás kérdéseitől.

Szólj hozzá

fidesz átverés pestszentlőrinc pestszentimre kucsák lászló