2016. sze 14.

Sok Hívő sem támogatja Orbán népszavazását

írta: Lmagazin
Sok Hívő sem támogatja Orbán népszavazását

ferenc_papa_orban.jpgSzinte minden jelentős alkalmat megragad Ferenc pápa a migrációval kapcsolatban, hogy a nemzetek és vezetőik nyissák meg szívüket és nyissák meg kapuikat. Még márciusban a Szent Péter téren megtartott audienciáján Izrael népének száműzetésének bibliai eseményeit idézve Ferenc pápa a most zajló migrációról beszélt. Nagyon sokan "a száműzetés tragédiáját élik át távol hazájuktól, szemükben romba döntött otthonaik látványával és szívükben a szeretteik elvesztése miatti fájdalommal" - mondta.

Az egyházfő olyan életvitelt szorgalmazott, amelynek a középpontjában a nehézségben élő embertársak állnak. "Nem szabad bezárni a kapukat" előttük - ismételte a közelmúltban is. A mai migránsok "a szabad ég alatt, élelem nélkül szenvednek, és nem léphetnek be, nem érzik a befogadást. Én azt szeretem nagyon hallani, hogy a nemzetek és kormányzóik megnyitják a szívüket és megnyitják a kapukat". A szegények pápájának is nevezett katolikus egyházfő kijelentette: “Nem szabad kategóriák szerint megítélni, ki a felebarátom és ki nem az. Legyél annak a fivérednek vagy nővérednek a felebarátja, akit nehézségben látsz.” Hozzátette: üres szavak helyett jó cselekedetekre van szükség.  ”Isten abban az emberben rejlik, aki félig halott, abban a migrásnsban, akit el akarnak kergetni” – jelentette ki.

Ferenc pápa útmutatása ellenére Magyarország vezetői egyre mélyebre süllyednek a bevándorlók elleni indulatok felkorbácsolásában, ami már-már nyílt embertelenségbe csap és mindennel ellentétes, ami a Szentírásban követendő példaként szerepel. Orbán Viktor kormánya eközben gátlástananul üzletel és keres milliárdokat a letelepedési kötvényekkel, amelyek révén hazájukban elítélt bűnözők is menedékhez jutottak Magyarországon.

A hithű katolikusok számára Orbánék ámokfutása egyre inkább feloldhatatlan lelkiismereti terhet jelent, így sokan nem fognak a pápai kinyilatkozásokkal ellentétes módon részt venni az október másodikára kitűzött népszavazáson. Az utóbbi hetekben nyilvánosságra hozott közvéleménykutatási adatok erőteljes visszaesésről számolnak be a szavazási hajlandósággal kapcsolatban, amit az sem csillapít, hogy a kormányfő egy kézfogás erejéig eljutott a Szentszékig. Ráadásul a hívők jóérzését sértő módon a találkozóról olyan képet tettek közé, ahol Orbán mintegy erőt mutatva két kézzel, rátartott Ferenc Pápa jobbjára, mintha csak egy vazallusával parolázna.

Szólj hozzá

népszavazás katolikus Orbán Viktor Vatikán Ferenc