2016. sze 19.

Halomi úti szappanopera

írta: Lmagazin
Halomi úti szappanopera

20160907_101427_2.jpg-Tovább fog ez tartani, mint a Szulejmán a tévében, van aki csak bosszankodik, de mi már nevetünk az egészen. Februárban elöntötte a házakat a szennyvíz, akkor nem segített senki, a fideszes képviselő a telefonját is ránk nyomta. Azóta jönnek, mennek a munkások, lakossági fórumon ígérik, hogy véglegesen rendbehozzák a beszakadt közművet, de csak barkácsolnak – mondta a Halomi utcai csőtörés egyik károsultja, amikor a véleményét kérdeztük arról, miért éppen iskola kezdésre estek neki újra a már kétszer helyreállított útburkolatnak.

Még nyár elején a helyszínen lévő építésvezető azt a tájékoztatást adta, hogy a csatornázási művek nem rendelkezett jó minőségű, a csatorna gázokra ellenálló csővezetékkel, emiatt a helyreállított szakasz másodszor is, több mint száz méter hosszan berogyott. Akkor még úgy tűnt, hogy a szakértelem diadalt arathat a káosz felett.

Nem éppen így történt, mert szeptember elsején immár harmadik alkalommal is lezárták az utcát, majd az ismerős szakik nagy erőkkel felvonulva elkezdték feltörni az alig megkötött aszfaltot. Az újra nyitott munkálatok rosszul érintik a környéken élő szülőket, mivel a Halomi útról nyílik a Kandó téri iskola, a Hétszínvirág óvoda és a bölcsődéje, a reggeli órákban nem egyszerű feladat a gyermekintézmények megközelítése. A kivitelező cég hivatalos közlése szerint az újabb felfordulás január végéig fog tartani.

Szólj hozzá

csőtörés xviii pestszentlőrinc pestszentimre