2016. nov 17.

Áll a bál a Lőrinci Piacon

írta: Lmagazin
Áll a bál a Lőrinci Piacon

lorinci_piac_kicsi.jpgA kofák és a gyalogos vásárlók legnagyobb döbbenetére éppen a karácsonyi vásár kezdetére záratta le a városháza a Lőrinci Piachoz az Üllői út felől vezető sétányt. A hirtelen döntésről nem tájékoztatták sem a kereskedőket, sem pedig a vásárló közönséget. Szerkesztőségünk telefonos kérdésére Ughy Attila polgármester munkatársai annyit válaszoltak, hogy egy korábbi pályázat része a sétány átépítése, aminek az elkezdésére most volt idő. Tudomásunk szerint a tereprendezés nem kötődik közeli határidőhöz, így nem lett volna akadálya annak, hogy a csendesebb januári hónapban túrják fel a környéket.

Ennél konkrétabb részletekről a helyszínen dolgozó munkások sem tudtak beszámolni, igaz egyikük megjegyezte, a kivitelezés elkezdésével a városházi fejesek még karácsony előtt kézhez kaphatják a munka megrendelése után járó dugipénzt.

A pocsék időzítés a lakosságnak okozott kényelmetlenség mellett jelentős veszteséget okoz a kereskedőknek, hiszen sokak számára éppen ezek a hetek jelentik a legtöbb bevételt. Például halból ilyenkor fogy az egész éves értékesítés fele, de az összes többi üzlet számára is ilyenkor térülhet meg az egész éves befektetett munka. A forgalom pedig máris lecsökkent, sokan inkább a szintén akciókat hirdető nagyobb áruházakat veszik célba, de naponta többszázan inkább az árakban is versenyképesebb kispesti piacra mennek bevásárolni.

 

Szólj hozzá

ughy attila alkalmatlanság xviii pestszentlőrinc pestszentimre Lőrinci Piac