2017. máj 09.

Nem lesz útfelújítás, kátyúzás is alig a XVIII. kerületben

írta: Lmagazin
Nem lesz útfelújítás, kátyúzás is alig a XVIII. kerületben

katyus_utca_kep.jpgEgyetlen forintot sem szán XVIII. kerületi útszakaszok felújítására ebben az évben a fővárosi fideszes hatalom. Ilyenre még sohasem volt példa, amióta Pestszentlőrincet és Pestszentimrét 1957-ben Budapesthez csatolták - mondta Szaniszló Sándor. A szocialista fővárosi képviselő az évek óta toldozott-foltozott kerületi útszakaszok felújítása érdekében fordult a Budapest Közút vezetéséhez, annak érdekében, hogy elkezdjék legalább a Nagykőrösi út és az Üllői út külső szakaszának a rendbetételét. Erre a megkeresésre érkezett a fővárosi cég válaszlevele, amelyből az derül ki, hogy sem 2017-ben, sem jövőre sem lesznek útfelújítások, csak valamennyi tervezési feladat, amiből legfeljebb 2019-ben kaphat új burkolatot két pestszentimrei útszakasz.

A fővárosi cég levelét mi is közreadjuk:

Budapest Közút Zrt.

Tisztelt Szaniszló Sándor úr!

Megkeresésére válaszul jelezzük, hogy idei évben Budapest Közút Zrt. kivitelezésében útfelújítás a XVIII. kerületben nem várható. Jövőbeli útfelújítások elvégzéséhez Társaságunk 2017-ben közbeszerzési eljárást indít két XVIII. kerületi útszakasz felújításának engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítésére.

Pestszentlőrinc-Pestszentimre területén az alábbi útszakaszok felújításának tervezésére kerül sor: - Nemes utca: a Rákóczi utca - Nagykőrösi út  között és Lőrinci út: a Szálfa utca - Kisfaludy utca között

Sikeres közbeszerzési eljárás esetén a tervezői munka megkezdése 2017. év végére várható, a tervezők számára előírásra kerülő együttműködési kötelezettség miatt a jövőben számos egyeztetés várható az Önkormányzati igények, elvárások kapcsán. Felújítások kivitelezésére a tervek elkészültét követően, és - Fővárosi közgyűlés döntése esetén - a szükséges forrás rendelkezésre állása esetén kerülhet sor.

Üdvözlettel:

Béki Gergő útfelújítási főmérnökség vezető

Szólj hozzá

kátyú xviii szaniszló sándor pestszentlőrinc pestszentimre nemtörődömség