2011. sze 23.

Üdvözöljük az álruhás Tartós Istvánt a kerületben!

írta: Lmagazin
Üdvözöljük az álruhás Tartós Istvánt a kerületben!

A közelmúltban, illetve a ma megjelent hírekből egyértelműen körvonalazódni látszik, hogy Tarlós István álruhában járja Budapestet, ezen belül is különösen gyakran jöhet kerületünkbe. Ki tudja, lehet, hogy speciális, unortodox stressztesztnek veti alá a városrészt, amikor öreg nénikének álcázva magát megalkuszik egy kiló paradicsomra a lőrinci  piacon, vagy a Kossuth téren csövezve teszi próbára a mára megszűnt kerületi Városőrséget. Csak azt tudni biztosan, hogy itt jár köztünk.

Erre két nyilvánvaló bizonyítékunk van, ami csak úgy vállhat a kedves olvasó szemében is abszolút hitelessé, ha rögtön Tarlós úrtól idézzük:

"A főpolgármester azt javasolta az ÁSZ-nak, hogy végezze el az önkormányzatok stressztesztjét, emellett pedig egy 15 milliárd forintos keretet is elkülönít a főváros. Mint fogalmazott, ez "korrektebb, minthogy a kerületek fővárost illető bevételekre igyekezzenek rátenni a kezüket az új (sic!) Tarlós István azt is jelezte: 2012-től a korábban kibocsátott kötvények után már nemcsak a kamatot, hanem a tőkét is törleszteniük kell a kerületeknek, emellett egyre növekednek a működési költségeik. Hozzátette: előbbiek miatt a "városrészek által elvégzett feladatok színvonala már most zuhanni kezdett".

Mint azt már sokszor kénytelenek voltunk bemutatni, a kerületi közszolgáltatások színvonala kétségbeejtően lecsúszott, részben a szakmát és kerületet csak hírből ismerő menedzserek (csak, hogy a Best in show kategóriát említsük: Péntek, Tóth, Csempesz) "áldásos" tevékenységeként, részint az önkormányzati cégek sokszor értelmetlen, erőszakos összeolvasztása miatt. A kerület hitelállományt - illeszkedve a többi fideszes kerülethez - pedig most növeli több, mint fél milliárd forinttal a Fidesz. De ne higgyük azt, hogy Tarlós csak felületesen ismeri a kerületi viszonyokat. Erre a következő megállapításai mutatnak rá:

"Vannak a Fideszben, akik három-négy-öt vagy annál is több funkciót húznak magukhoz, amelyeket aztán nem, vagy csak felületesen látnak el. Ők szerintem az egzisztenciájukért, a befolyásukért, a politikai jövőjükért harcolnak"

Mint az közismert, Ughy Attila kerületi polgármester havi közel 2 M ft-ot keres (plusz ilyen olyan természetbeni juttatások, mint sofőr, céges autó, repi keret, notebook stb., stb) és egyszerre 4 egész embert kívánó munkakört (országgyűlési képviselő, polgármester, fővárosi közgyűlési tag, fővárosi tanácsnok) lát el és számos társadalmi funkciója (bizottsági tagságok, civil szervezetekben betöltött címek) van. Ughy az álláshalmozó politikus mintaképe, a tarlósi leirat élő megtestesítője.

 

Szólj hozzá

fidesz hazugság adósság alkalmatlanság ughy pestszentlőrinc pestszentimre álláshalmozás attila;ughy attila; péntek tamás hozzánemértés csempesz iván tóth tibor józsef