2011. nov 20.

Újabb pénzbehajtás: 40 ezer forint bölcsődeadó a fiatal családoknak?

írta: Lmagazin
Újabb pénzbehajtás:  40 ezer forint bölcsődeadó a fiatal családoknak?

Lehetővé tenné a kormány, hogy az önkormányzatok eldöntsék: kérnek-e térítési díjat a bölcsődei ellátásért  a szülőktől vagy sem. A közérthetőség érdekében a "lehetőség" azt jelenti, hogy a végtelenségig leszívott önkormányzatok mostantól nem kapják meg a kormánytól a bölcsődei normatíva nagy részét, így dönteniük kell, hogy más tevékenységek rovására kigazdálkodják-e a hiányt, vagy egy az egyben a szülők nyakába varrják az Orbán Viktor által elvont források fedezetét.

A  döntéshozók tervei szerit a jobb körülmények között élő családoktól havonta 40 ezer forintot is elkérhetnek, a szegényebbek ennél kevesebbet fognak fizetni.

Úgy tudjuk a minisztérium ezirányú javaslatát a Kormány már befogadta, így a témáról megkezdődhetnek a tárgyalások.  

Mindemellett a tervek szerint  térítésmentes lesz a bölcsődei gondozás   a rászoruló, tehát rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermeket,  a három vagy több gyermeket,  a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket nevelő családok számára, valamint azoknak, akiknek nincs  jövedelmük.

Aki egyébként úgy véli, a bölcsődék fizetőssé tétele nem segítené az anyák munkába való visszaállását, sőt, kifejezetten hátráltatná, mivel megeshet, hogy a költségek szempontjából nem érné meg elmenni dolgozni, ha még az intézményért is fizetni kellene. A fizetős családi napközik pedig  tette hozzá az egyesület vezetője , nem ugyanazt a szolgáltatást nyújtják, mint az önkormányzati bölcsődék, épp ez az, amiért olyan sokat kell fizetni.

Pestszentlőrinc önkormányzata a kormányzati megszorítások következtében milliárdos nagyságrendben fog szegényedni 2012-ben, reméljük Ughy Attila polgármester úgy szavazza meg a törvényt, hogy nem a helyben élőkön kívánja a kieső támogatásokat behajtatni.

Szólj hozzá

fidesz hazugság megszorítás adó átverés pénzbehajtás bölcsőde pestszentlőrinc ughy xviii elughyzás