2011. dec 22.

Ughy tiszteletdíjas Attila, a Blikk örökös listavezetője

írta: Lmagazin
Ughy tiszteletdíjas Attila, a Blikk örökös listavezetője

A Blikk ismét címlapra tette kerületünk polgármesterét, Ughy Attilát, akiről most az derült ki, hogy a Fővárosi Közgyűlés legjobban fizetett tagja, aki számos helyen vesz részt (?) a fővárosi cégek, intézmények felügyelőbizottsági munkáiban. Ami biztos, a fizetését felveszi, legalábbis a Blikk szerint.

A Blikkben megjelent hírek szerint Ughy polgármester a fővárosban betöltött több felügyelőbizottsági helye révén havonta 565 ezer forintot visz haza, ami éves szinten majd 7 millió forint. Számunkra közel sem meglepő módon kerületünk polgármestere az egész közgyűlés legjobban fizetett képviselője.


Az ügy teljesen megdöbbentő, ugyanis még el sem ültek az Ughyval kapcsolatos korábbi botrányok. A bulvár napilap ugyanis pár hónappal korábban arról számolt be, hogy Ughy Attila az ország legnagyobb álláshalmozó politikusa. A lap szerint a fideszes politikus országgyűlési képviselői fizetésén túl havonta 1 millió 230 ezer forintot vitt haza, hisz egyben polgármester és fővárosi képviselő is.


A Blikk hírei szerint azonban Ughy vagyonnyilatkozata vagy hazugságon alapszik és ez esetben törvénysértő, vagy égbekiáltóan pontatlan (ami valószínűbb), hisz ebben a Felügyelő Bizottságokban betöltött helyekről, és az ezzel járó mesés összegekről egy szót sem ejt.

A rend kedvéért idézzük fel, hogy Ughy milyen pozíciókat tölt be:

1.országgyűlési képviselő, bizottsági tag
2.polgármester
3.fővárosi képviselő
4.fővárosi tanácsnok (természetesen külön díjazásért)
5.felügyelő bizottsági tag
6.felügyelő bizottsági tag
7.felügyelő bizottsági tag (?)
8.???
Nem csodálkoznánk, ha most a kedves olvasó a fejét rázná, hogy ilyen nincs, ez csak aljas mocskolódás lehet. Sajnos nem így van, a feltárt információk a rejtői fantázián is túlmutatnak. Ughy úgy kaszálja le az adófizetőket, hogy ilyen böszmeséget errefelé még nem láttak. Csendben, súlytalanul elképesztő összegeket húz le mások rovására blőd pozícióin keresztül. És közben álságosan arról papol, hogy itt mekkora rend, meg közéleti tisztaság lesz. Ha ilyen a közéleti tisztaság, akkor köszönjük, nem kérünk belőle. Engedjék meg, hogy az első eszünkbe jutó képet megidézzük Önöknek: "amikor az uszodában az úszómester az emelvényről vizelne le a kedves vendégekre".

Cikkünk következő részében arról tájékoztatjuk az erősebb idegzetűeket, hogy az országgyűlési képviselők javadalmazása hogyan változik - mennyivel nő - a Lázár János fideszes frakcióvezető-féle indítvány után.

Ui.: Ughy Attilának ezúton is sikerekben és pozíciókban gazdag új évet kívánunk!

 

Szólj hozzá

fidesz átverés pénzbehajtás alkalmatlanság pestszentlőrinc pestszentimre álláshalmozás attila;ughy attila;