2012. jan 28.

Selmeczi Gabriella után újabb enyveskezű a fideszben

írta: Lmagazin
Selmeczi Gabriella után újabb enyveskezű a fideszben

Selmeczi Gabriella után újabb fideszes képviselő nem tudta magát visszafogni a TESCO-ban. Murok Ferenc sarkadi képviselőt azonban nem az éhség, hanem egy több tízezer forint értékű adathordozó árazókészülék csábította el.

Az esetről beszámoló beol.hu azonban szemérmesen nemcsak a nevét hallgatta el, hanem a pártállását is. A baj az, hogy cikkünk írásakor a hírt a hírkereső.hu szerint átvevő nyolc nagyobb hírportál közül egyik sem egészítette ki az értesülést a képviselő pártállásával. Az eset leírása a beol.hu-ról:

A közelmúltban egyik délután egy helybeli fiatalemberrel érkezett a Tescóba a Sarkadon közismert képviselő, vállalkozó. A vásárlótérben, a kocsiban hagyott adathordozót a helyi pénzügyi bizottság elnökeként is tevékenykedő férfi tette a társa által vitt kosárba — tájékoztattak sarkadi informátoraink.

A két férfi a pénztárnál a fizetést követően távozott az üzletből, de magukkal vitték a valamivel több mint 50 ezer forint értékű készüléket. A Tesco dolgozói észlelték a hiányt, s a kamerarendszer segítségével azonosították a feltételezett elkövetőt.

Ezt követően telefonon keresték meg az érintettet, aki először tagadta, hogy bármit is tudna a készülék hollétéről, majd nem sokkal később mindketten visszatértek, visszavitték az eltulajdonított adathordozót. Igaz, a képviselő azt hangoztatta, hogy ők csak tesztelni akarták a Tesco biztonsági szolgálatának éberségét. Hírportálunk megkereste az ügyben érintett férfit, ám ő nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

Hivatalos forrás által meg nem erősítetten úgy tudjuk: a két férfi ellen a Sarkadi Rendőrkapitányság lopás vétség megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

A Beol ugyan csak a foglalkozását írta le, de kistérségi honlapról és a sarkad.hu-ról is egyértelműen kiderül, hogy a pénzügyi bizottság elnöke a fideszes Murok Ferenc, aki valóban vállalkozó a sarkadi ki, kicsoda szerint is.

Érdekesség, hogy Sarkad város képviselő testülete fideszes többségű, de 2010-ben az addigi fideszes városvezető elbukott egy független jelölttel szemben. A fideszes Tóth Imre 1986-ban egy videó tanulsága szerint még nagyon lelkesen konferálta a május 1-jét.

Tóth Imrét amúgy Kerényi János, a Fidesz regionális igazgatója a következőkkel ajánlotta a sarkadiak figyelmébe: „A polgármester-jelölt úr élvezi a Fidesz elnökségének és az országos választmányának a bizalmát". Kerényi Jánost amúgy onnan ismerjük, hogy amikor 2011-ben tiltott helyen való dohányzáson kapták a parlamentben, hamis nevet mondott, majd mentegetőzéséről is kiderült, hogy hazugság.

Azt már csak érdekességként említjük meg, hogy a jelenleg ÁSZ-elnökként dolgozó Domokos László, a megye közgyűlésének előző fideszes elnökeként négy év alatt 72 milliós jutalmat szavazott meg magának és a képviselői költségtérítéssel is trükközött.

A TESCO-ból lopó Murok Ferencre visszatérve: már nem aggódunk, hogy a Fidesz ne találna új nyugdíjvédelmi megbízottat, ha egyszer Selmeczi Gabriellának más feladatai lesznek.

 

forrás: egyenlítő blog

 

Szólj hozzá