2012. sze 10.

Végrehajtás alatt az önkormányzati társasházkezelő, a vezető mégis milliós jutalmakat kap

írta: Lmagazin
Végrehajtás alatt az önkormányzati társasházkezelő, a vezető mégis milliós jutalmakat kap

Korábbi bejegyzéseinkben rendszeresen foglalkoztunk a kerületi önkormányzat tulajdonában álló társasházkezelő, a TH18. Kft ügyeivel. A társaság által kezelt Csontváry utcai társasház csődközeli állapota azóta megjárta az országos médiát is, vezető hír volt a leglátogatottabb portálokon. Nem a mai bejegyzésünk témája, de érdekes adalék a történetben, hogy a fent említett társasház közös képviseletét ellátó személy azóta távozott a cégtől saját elhatározása alapján.

Távozása természetesen tovább mélyítette a problémákat, melyeknek tudomásunk szerint csak kis szelete a folyamatos fluktuáció és a szakmai vezetés gyengesége. Ennél sokkal nagyobb problémát jelent, hogy a rosszul gazdálkodó társaság ellen végrehajtást indítottak el, mely jogerőssé vált. A végrehajtás ténye a gazdálkodás ellehetetlenülésére is rámutathat. A végrehajtásról szóló cégkivonat lapjai: 1, 2, 3, 4.

Korábban is voltak hírek, hogy a TH18 több alvállalkozóját nem fizeti ki, így több takarító sem jutott hozzá a ledolgozott béréhez, a végrehajtás azonban az állandósult fizetésképtelenség jele, melyet tudomásunk szerint az is alátámaszt, hogy több Alacska lakótelepi társasház által befizetett közös költség nem került átutalásra a szolgáltatókhoz, így ezekben a házakban is a villany lekapcsolásával kellett szembenézni a tulajdonosoknak. (ne felejtsük el, hogy abban a házban a komplett gázt lekapcsolta a szolgáltató, ahol a Vagyongazda székel, és leánycége a TH18 a közös képviselő).

A folyamatos küzdelembe megfáradt tulajdonosok egyre több helyen szabadulnak meg a cégtől, legutoljára a Gloriett-lakótelepen vált le egy társasház. A Csontváry utcai lakók is váltanának, de dr.Tóth Tibor Józsefék - adminisztrációs eszközökkel ellehetetlenítve az ilyen irányú kezdeményezéseket - egyelőre nem engedik napirendre venni a kérdést.

image0023.pngFigyelembe véve azt a szakmai és gazdálkodási vesszőfutást, amit a dr. Tóth által vezetett cég az utóbbi két évben végrehajtott, különösen meglepő, hogy a cégcsoporton belül folyamatosan sokmilliós nagyságrendű összegekkel premizálják a vezetőt.

Persze, a premizálás kijár a Vagyongazda vezérigazgatójának Banyár Lászlónak is, aki a cégcsoport egészéért felel.

Azzal kapcsolatban, miszerint a tulajdonos önkormányzatnak van-e információja a végrehajtási eljárásról megkerestük az ügyben illetékes ellenzéki pártokat, akik nem tudtak az ügyről, de hangot adtak felháborodásuknak. Mind Somody László az LMP részéről, mind Vilmányi Gábor az MSZP részéről egy rendkívüli felügyelőbizottsági ülést tart indokoltnak, mert a társasággal kapcsolatos "ügyek" láthatóan megszaporodtak. Az ellenzéki képviselők szerint növelni kellene az ellenzék szerepét a felügyelőbizottságokban, mert a létrejött holdingszervezet láthatóan visszalépést jelent a korábbiakhoz képest.

Vilmányi Gábor hozzátette, hogy sem a szakmai munka, sem a gazdálkodás messze nem hozta a Fidesz által ígért előnyöket, ellenben napi szinten vannak problémák, mind a településüzemeltetés, mind a társasházkezelés területén, nem beszélve a Bókay-kert ügyeiről.

Szólj hozzá