2022. nov 24.

Pazarlást követel a Fidesz Pestszentimrén: olyan parkolót akarnak, amit hamarosan el kellene bontani

írta: Lmagazin
Pazarlást követel a Fidesz Pestszentimrén: olyan parkolót akarnak, amit hamarosan el kellene bontani

Fideszes javaslat arra, hogyan dobjunk ki 200 milliót az ablakon.

levai.jpg

Senki sem kényszerítheti 200 millió forint elpazarlására a XVIII. kerület vezetését – tette világossá Kőrös Péter alpolgármester, arra reagálva, hogy Pestszentimrén a Fidesz egy olyan P+R parkoló építését sürgeti, amit aztán hamarosan el kellene majd bontani.

 varoskozpont.jpg

Az MSZP-s városvezető demagóg felelőtlenségnek nevezte dr. Lévai István Zoltán fideszes képviselő javaslatát, hogy egy bontásra ítélt parkoló épüljön Pestszentimrén a központi vasútállomásnál. Az alpolgármester szerint a fideszes politikus is tudja, hogy a kérdéses területet hamarosan teljesen átépítik, ezért ha oda most bármi épülne, azt akkor el kellene bontani. „Lévai úr tisztában van vele, hogy azon a helyen egy közlekedési csomópont épül. Alig egy éve a kampányban még saját maga is hírt adott erről.  Ez azt jelenti, hogy ezt a területet az állam ki fogja sajátítani, és ott egy aluljáró épül. Ennek a tervei már ott vannak a különböző szakbizottságok előtt, vagyis ezeket a Fideszben is pontosan ismerik. Lévai István Zoltán fideszes képviselő mégis azzal hergeli a Pestszentimrén élőket, mintha ez a terület elhanyagolt lenne, holott ő is tudja, hogy ha most oda bármi épülne, azt hamarosan le kellene bontani. Vagyis a helyzet az, hogy a Fidesz valójában 200 millió forint kidobását sürgeti.”

Mint az közismert, dr. Lévai István Zoltán még alpolgármesterként a városüzemeltetésért és a beruházásokért felelt, vagyis elvileg tudnia kellene, hogy amit javasol, az káros. Tény, hogy a fideszes politikus  számára 8 évig egyáltalán nem volt fontos Pestszentimre központjának rendezése, csak a választás évében, 2019-ben kezdték el a P+R parkoló építésének első ütemét, de azt is már az új városvezetés fejezte be. „Nem kezdjük el azért az építkezés második ütemét, hogy aztán az egészet elbontsák – jelentette ki Kőrös Péter. – Ez esztelen, őrült pazarlás lenne.”

A kerület vezetése számára egyelőre nem világos, hogy a fideszes képviselő értelmetlen követelése egyszerű politikai cinizmus, vagy a hozzá nem értés megnyilvánulása. Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy dr. Lévai István Zoltánnak már alpolgármesterként is voltak hasonlóan pazarló intézkedései. Ilyen volt például az, amikor Pestszentimrén Pintér Kálmán szakrendelő melletti területet viacolor térkővel beburkolták, pedig tudták, hogy egy másik beruházás miatt az egészet fel majd szedni. Kőrös Péter szerint ők akkor is szóltak, de a Fideszt ez nem érdekelte. Mivel a felszedett térköveket máshol már nem lehetett felhasználni, ez az eset akár a hűtlen kezelés gyanúját is felvetheti.

Ugyancsak dr. Lévai István Zoltán nevéhez fűződik az Erzsébet-Bélatelepen tönkrement futballpálya ügye is. A Martinovics téren kialakított pályát élőfüves gyeptéglákkal borították be, de öntözőrendszert már nem építettek ki hozzá. Mivel az átadás után már két nappal futballtornát rendeztek, a fű jelentős területen tönkrement, majd miután a nagy forróságban közmunkásokkal locsoltatták, az egész gyep teljesen kiégett.

Kőrös Péter szerint ezek az esetek azt igazolják, hogy Lévai István Zoltán jobban ért a pazarláshoz, mint a felelős gazdálkodáshoz. „A mostani javaslata is arról árulkodik, hogy semmit sem tanult – mondta az alpolgármester. – A kerület vezetése nem fog megépíteni 200 millióért egy olyan parkolót, amit hamarosan el kellene bontani, csak azért, mert a volt fideszes alpolgármester ezt követeli. Szerintünk épp elég volt az a kár, amit ő eddig okozott a kerületnek.”

Szólj hozzá