2013. nov 03.

Botrányos járdafelújítás a Szent Lőrinc telepen.

írta: Lmagazin
Botrányos járdafelújítás a Szent Lőrinc telepen.

duna-13710-12501400.jpg

Ismét botrányosra sikerült a Városgazda Zrt által végzett járdafelújítás. A helyzet külön pikantériája, hogy a munkálatokról az önkormányzati média sikersztori építésébe kezdett, azonban hamar kiderült, nagy bakot lőtt.

Az Önkormányzat médiája címlapon számolt be arról, hogy 80 méternyi járdaszakasz kapott új burkolatot és szegélyt a Szent Lőrinc (KISZ) lakótelepen. Az esemény annyira fontos volt, hogy a körzet fideszes képviselője, Galgóczy Zoltán rögtönzött sajtótájékoztatón mutatta be a megújult járdaszakaszt.

Galgóczy, saját bevallása szerint sem csinál semmit.

Galgóczy Zoltán fideszes önkormányzati képviselő legfontosabb ismertetőjegye, hogy saját bevallása szerint sem csinál semmit. Mint köztudott, a fővárosi tanácsnoki posztot is betöltő fideszes képviselő 2012. évi beszámolójakor kérdésre válaszolva gyakorlatilag bevallotta, hogy "egy év alatt egyetlen kérdése és hozzászólása sem volt a fővárosi testületben." 

Hullámos és balesetveszélyes a felújított járda.

DSCN6747.JPG

Galgóczy Zoltán hű maradt munkamódszeréhez ezúttal is. Ha nem így tett volna, bizonyára neki is feltűnik, hogy a Városgazda Zrt. által felújított járdaszakasz finoman szólva is botrányosra sikerült. Az a legkevesebb, hogy az önkormányzati híradásokban szereplő járdaszakasz mérete jó ha a fele a beblöffölt 80 méternek. (Senki nem várja el egy hétpróbás semmittevőtől, hogy legyen szemmértéke). Azt azonban joggal várná el a kerület lakossága, hogy a képviselő legalább végig sétáljon azon a járdán, amelyet épp felavat. Ha ezt megtette volna bizonyára neki is feltűnik, hogy a frissen átadott járda hullámos és több  helyen balesetveszélyes.  Feltűnt volna neki, az is, hogy hogy a régi járda feltört darabjait egyszerűen a földre dobálták, és ott hagyták.

DSCN6737.JPG

Gumitemető a rendőrségi pontból.

Galgóczy Zoltán kicsit tovább sétálva azt is észrevehette volna, hogy a nem is olyan régen még nagy hírveréssel felavatott rendőrségi pont helyén hetek óta használt autógumi temető van. (A használt autógumik közterületen történő elhelyezése a súlyos milliókért fizetett rendőrségi térfigyelő üzemeltető kerületi kapitányságnak sem tűnt fel.)

DSCN6776.JPG

Felújított dühöngő.

A hivatalos Pravda Városkép híradásból az is kiderül, hogy a Városgazda szorgos kezei felújították a környék dühöngőjét is. Nem tudjuk, hogy a kedves olvasó mit ért a felújítás alatt. Mi valahogy nem ezt képzeltük el.

DSCN6753.JPG

Végül szeretnénk figyelmükbe ajánlani az alábbi kis filmet, amely a felújított járdát és a dühöngőt mutatja be. 

Szólj hozzá

átverés pestszentlőrinc alkalmatlanság Galgóczy Zoltán