2013. dec 20.

Üzlettárscentrikus megoldások I. rész

írta: Lmagazin
Üzlettárscentrikus megoldások I. rész

ughypenz.jpgUghy Attila  álláshalmozó polgármesterünket leleplező cikk jelent meg a Magyar Narancs karácsonyi számában. Az oknyomozó cikk részletesen feltárja, hogy Ughy Attila polgármester (országgyűlési képviselő, stb.) szereti ha hozzá hasonlóan a haverok is milliókat keresnek. Így szinte valamennyi korábbi üzlettársát és kollégáját kerületünkben és a főváros különböző végeiben helyezte el jól fizető állásokban. Mára egyértelműen bebizonyosodott, hogy a Ughy és haverjai polipként telepedtek rá a a tizennyolcadik kerületre ahol az adófizetők pénzéből évi több tízmillió forintos jövedelemre tesznek szert. Az írást terjedelme miatt több részletben, szerkesztett formában közöljük! Figyelem! Botrányos részletek következnek!

A sajtó korábban már megemlékezett a Pestszentlőrinc-Pestszentimre illetve Csepel önkormányzatainak sajátos összeműködéséről, rokonok keresztbefoglalkoztatásának hálózatáról, helyzetbe hozni próbált régi céges érdekeltségekről. Most a rokonok után a tanácsadóvá váló üzletfelek kerülnek sorra, elsősorban a XVIII. kerületben.

Ughy és a kollégák

A legfontosabb kapocs a két kerület között Werner Péter, a Csepeli Városgazda cég vezérigazgatója, aki egyúttal a pestszentlőrinci városgazda igazgatósági elnöke is. Ughy Attila polgármester és Werner Péter pedig a Napi Gazdaságnak köszönhetően ismerik egymást: Ughy egy időben a Napi Gazdaság Kiadó marketing- és értékesítési igazgatóhelyettese volt, Werner pedig a Napi Gazdaság Kiadó Kft. ügyvezető igazgatója.

süle lászló-001.jpgUghy a Napi Gazdaságnál eltöltött idő során nyitott, könnyen barátkozó fiatalember lehetett, aki ráadásul akkor sem feledkezett meg a barátairól, amikor felvitte az isten a dolgát. Wernerrel egy időben volt ugyanis a Napi Gazdaság Kiadói Kft. vezető tisztségviselője Süle László, aki most az önkormányzat energetikai ügyekben és a BKISZ (Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése)-projekttel kapcsolatos kérdésekben illetékes tanácsadója, jelenleg havi 400.000 Ft-ért, továbbá Kovács Milán Máté is cégjegyzésre jogosult alkalmazott volt a Napi Gazdaság Kft-nél ugyanekkor. Ő 2011 augusztusától az önkormányzati többségi tulajdonban lévő, Budapest egyetlen NB I-es férfi kézilabdacsapata mögött álló FTC-Pler Kézilabda Sport Kft egyik ügyvezetője. Fizetése havonta 470 ezer forint.

2609_0.jpgUghy 2006-ban közvetlen üzleti kapcsolatba is kerül Kováccsal, előbbi váltja utóbbit a Fáma Média Kft nevű cég tulajdonosai között, Süle és Kovács pedig több vállalkozásban is dolgoztak vagy dolgoznak együtt. Az ő körükhöz tartozik Csempesz Iván is, akit Sülével és Kovács Milán Mátéval is összeköt a cégjegyzék, Sülével közös cégük is volt egy időben. Csempesz 2010 októberétől szűk egy éven keresztül az önkormányzati tulajdonú (közben Sport és Ifjúsági Szálló Közhasznú Nonprofit Kft-re átnevezett) Bókay Kert Közhasznú Nonprofit nevű önkormányzati cég vezető tisztségviselője volt. Tavaly a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. Sport és Rendezvény Divíziójának vezetőjeként mutatta be az önkormányzat újságja és jelenleg is a Városgazda cégjegyzésre jogosult munkavállalója.

 

Kovács érkezésétől, 2011 augusztusától dolgozik az FTC-Plernél Süle egyik, vele történetesen azonos lakcímen élő üzlettársa, Csorba Zsuzsa is nyílt facebook-adatlapjának tanúsága szerint, a klub honlapján szereplő számos közleménynek ő a szerzője. Süle Csepelen is adott energetikai kérdésekben tanácsot 2011 januárjától 200 ezer forintért, aztán 2012 júniusától bő egy évig havi 400 ezerért Csepel szennyvízcsatornázásának tárgyában lát el feladatokat, de ennek a szerződésnek a lejártakor is találnak neki munkát, idén augusztustól további egy évig, immár havi 450 ezerért a szennyvízkezeléssel, csatornázással kapcsolatos ügyekben számítanak a szakértelmére. A csepeli önkormányzat által elküldött, különben alapos és részletes teljesítési beszámolókból kiderül, hogy Süle munkájának egy ideje fontos részét képezik a főváros EnviroDuna Kft nevű cégével folytatott tárgyalások, ami azért érdekes, mert idén március óta Süle ebben a cégben is jelen van, méghozzá a felügyelő-bizottság elnökeként.(havi 80.000 forintért) De még ezzel sincs vége, mert 2011 nyarától a főváros többségi, majd 100%-os tulajdonában lévő Budapesti Városfejlesztési és Városrehabilitációs Vagyonkezelő Zrt-nek is igazgatósági tagja (Havi 225.000 forintért) (Werner ugyancsak idén márciustól FB-tag egy másik fővárosi cégnél és mindkét szóban forgó kerület polgármestere egyúttal fővárosi közgyűlési képviselő is). 

Lemondást követel az ellenzék

Az írás megjelenését követően a kerületi szocialisták közleményt adtak ki. Ebben emlékeztetnek rá, hogy hiába a nyár elején kirobbant botrány ellenére, a jelek szerint tovább dübörög a XVIII. kerületi polgármester mutyigépezete. Az MSZP frakció közleményében a polgármester lemondását, továbbá a haverokkal kötött szerződések azonnali felmondását követelik.

Írásunk következő részében újabb személyekről rántjuk le a leplet. Bennük is közös pont lesz, hogy  Ughy Attila volt üzlettársai, akik jelenleg a kerületen élősködnek.  Hamarosan az is kiderül, milyen kapcsolat fűzi Ughyt az idős házaspár megveréséről elhíresült Habony Árpádhoz, és Gíró Szász Andráshoz.

 

Szólj hozzá

maffia hazugság polip átverés alkalmatlanság attila;ughy attila; Werner Péter Süle László Kovács Milán Máté Csempesz Iván