2015. már 15.

Március 15-re emlékezett a kerületi demokratikus ellenzék

írta: Lmagazin
Március 15-re emlékezett a kerületi demokratikus ellenzék

img_8962.jpg

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztek kerületi demokratikus ellenzéki pártok és civil szervezetek a Kossuth téren.

A megemlékezésen Szaniszló Sándor fővárosi képviselő köszöntötte az egybegyűlteket. A Himnusz elhangzását követően dr. Gyuricza Péter egyetemi tanár mondott ünnepi beszédet. Gyuricza beszédében rámutatott, hogy a demokratikus értékeket képviselő pártok, és a civil társadalom magára maradt március 15-vel, mivel.a kormány láthatóan nem tud mit kezdeni vele. A szónok beszédében kifejtette, hogy az 1848-as ifjak követelései talán soha nem voltak olyan aktuálisak, mint napjainkban. (A teljes beszéd a bejegyzés végén olvasható)

A megemlékezésen koszorút helyeztek el Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselő, a Demokratikus Koalíció, a Magyar Szocialista Párt, a Párbeszéd Magyarországért, az Együtt, a Liberálisok helyi szervezetei és több civil szervezet képviselői.

.

Az ünnepségről az alábbi videót tette közzé a kerületi MSZP facebook oldalán

Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük dr. Gyuricza Péter ünnepi beszédét, aki kérésünkre megküldte nekünk a szöveg leiratát. Köszönjük neki!

  

Tisztelt Ünneplők! Kedves Barátaim!

Kívánjuk a sajtó szabadságát, a censura eltörlését! 1848 óta nem találunk ennél aktuálisabb, és tömörebben megfogalmazott pontot, bátran kezdhetünk ma is ezzel a követeléssel.

Évtizedek óta arra keressük a választ március idusán, hogy mi az aktualitása Petőfi, Jókai, Kossuth egykori tettének. Szép szólamokat hallunk a hatalom képviselőitől. Pedig nekik meg se kéne szólalniuk. 48 forradalmának ugyanis semmi köze az aktuális kormányokhoz, ma sincs köze se a rezsicsökkentéshez, se a kormánypropaganda üresen puffogó lapos mondataihoz.

Petőfi nem volt kormányon. Még csak kormánypárti sem volt. Ezért követelt. De mit követelhet ma egy kormánypárti piros-fehér-zöldbe öltöztetett pártpropagandista? Legfeljebb idéz egy-két szelídebb sort a költőtől, hacsak a cenz ura vagy a hivatali öncenzor ki nem húzza a vers nem illő strófáit – miként tették néhány éve a Múzeum kertben Petőfi Sándor versével. A kihagyott strófák között nem hangozhatott el például az sem, hogy „Tettre, ifjak, tettre végre, / Verjük le a lakatot, / Mit sajtónkra, e szentségre, / Istentelen kéz rakott.” Ennyire kell félni Petőfitől? Láthatóan ennyire.

Kedves Barátaim!

Magunkra maradtunk a legszebb ünnepünkkel. A kormány nem tud vele mit kezdeni.

A kereszténydemokraták magas lóról beszélnek, és - a senkivel nem egyeztetett, csak a Fidesszel leboltolt vasárnapi bezárást ünnepli a hétvégén. Ezt kaptuk tőlük ünnepi ajándéknak.

Kiábrándultan cserbenhagyták a kormányt a lengyel barátságvonatosok, és már ott tartunk, hogy fizetett tapsoncok mellett középiskolásokat vezényelnek ki a Múzeum kertbe, hogy úgy látsszon, a kormány jobban teljesít. Csakhogy az orbáni-habonyi trükkön nem nehéz átlátni. Nemcsak a dakota ló múlt ki – magával rántotta az indián-törzsfőnököt is.

A kormánypropaganda azt írta az államilag finanszírozott óriásplakátokra, hogy Tisztelet a bátraknak! De kérdem én, ki a bátor?

Napjaink bátor embere Orbán korábbi környezetvédelmi államtitkára, aki szembefordult kenyéradó gazdájával? Bár kérdezhetnénk, miért most bátor, amikor már nincs beleszólása az ügyekbe, miért nem akkor, amikor még államtitkár volt?

Az én szememben az a fideszes képviselő bátor, aki a parlamenti szavazási hengerrel szemben meg merte nyomni a NEM gombot, amikor szakmai tudása és a lelkiismerete mást diktált. Egyedül merte, ő is egyedül maradt. Hallottak-e már olyan hírt, hogy a kerület országgyűlési képviselője bármely szavazásnál szembe mert volna menni Orbán akaratával? Én ilyenről nem hallottam.

Azért egy valóban tiszteletet érdemlő tettet hadd idézzek: Minden elismerést megérdemel a Váci Madách Imre Gimnázium tantestülete, melynek volt bátorsága kimondani, hogy diákjai nem lesznek Orbán Viktor biodíszlete a Múzeum kertben. Ez ma valóban bátor cselekedet.

Szóval, március tizenötödike nem a hatalom, nem a kormány ünnepe. Hanem az ellenzéké, és még inkább az embereké, nem a zembereké, hanem nagy E-vel: az Embereké. Fiataloké és időseké, akiknek jelent még valamit a szabadság, a demokrácia eszméje, az áhított sajtószabadság kiteljesedése, és a gyűlölt cenzúra eltörlése.

Ők hivatottak arra, hogy érdemi beszédet mondjanak, hogy új követeléseket fogalmazzanak meg, amelyek megvalósulásáért tenni is akarnak, ha kell, leírják, ha kell, kimondják a médiában, vagy akár az utcán.

Nincs tehát más dolgom, mint kimondjam az idei március követeléseit:

- Kívánjuk a sajtó szabadságát, a censura eltörlését! A sajtószabadságot nem az jelenti, ha szabad szidni a kormányt – mint azt hangoztatják. A sajtó szabadsága azt jelenti például itt, a kerületben, hogy a városháza sajtója ne pártérdekeket szolgáló lakájmédia legyen, hanem értéksemleges, szakmailag, ideológiailag elfogulatlan orgánum. Hogy ne agitáljon, hanem tájékoztasson, így segítve a kerületi polgárok szabad, önálló döntéseit.

- Kívánjuk a közszolgálatot. Nem kérünk a párt- és kormánypropaganda szolgálatából. Ne Orbán Viktor és a Habony-művek szabja meg a hírsorrendet, mert a hírsorrend szakmai kérdés. A közszolgálatból távolítsák el azokat, akik rokoni kapcsolatok és nem szakmai érdemek miatt kerültek oda - legyen az a közjogi méltóság fia, a szóvivő felesége, bárki pereputtya. Nem kérünk a közpénzen fizetett kormányzati bőrbe és álfüggetlen mezbe öltöztetett bérbloggerekből sem. És legyen vége a felülről engedélyezett, odaszólással, kézi irányítással működő pártközszolgálat korának, amelyről 25 éve még azt hittük, a kommunista rendszerrel végleg magunk mögött hagytunk.

- Az évente 80 milliárd forint közpénzt herdáló közszolgálatban hagyjanak fel azzal a gyakorlattal, hogy műsort a hatalom, a kormány/párt személyes elkötelezettjei készíthetnek. A közszolgálatban az etalon legyen ismét a szakmai hozzáértés – a politikai, ideológiai lojalitás nem tartozik, ne tartozzon az alkalmazás feltételei/szempontjai közé.

- Követeljük, hogy a miniszterelnök mondja meg végre, hogy az elmúlt negyed században általa mondott, bizonyíthatóan ellentétes kijelentései közül melyiket gondolta komolyan. Amelyiket nem, azt nevezzük a jövőben hazugságnak.

-        A Fidesz, és a Fidesz-kormányok eddig tucatszor szavazták le az ügynökakták nyilvánosságát. Követeljük a kormánytól, hogy vessen véget a taktikai és politikai érdek vezérelte titkolózásnak.

-        Kívánjuk, hogy egyetlen minisztérium és miniszter se korlátozza, vagy szabja meg, hogy milyen kifejezéseket használhassunk. Hiszen ha ők válogatják meg a mi szavainkat, akkor hogyan mondjuk a verset? „Aki szegény, az a legszegényebb?” És mi lesz a címe Jókai regényének a Szegény gazdagoknak vagy a Gazdag szegényeknek? Rászoruló gazdagok? Ha tabusítják a szomorú igazságot kifejező „szegény” szót, azzal nem csak az irodalmat zárják karanténba. Az újmagyar nyelvújításnak a betiltott szavakkal egy célja van: elfedni a valóságot. Mintha a szegénységet a szó betiltásával lehetne eltüntetni.

-  Kívánjuk, hogy a kormány ne monopolizálja a felsőoktatási képzési szakokat. Ne a kabinet akarja megmondani, hogy a jövő kommunikációval foglalkozni akaró nemzedékének mit kell mondania, mit kell tanulnia. A hazug propaganda oktatásának egyetlen egyetemen sincsen helye.

 -   Kívánjuk, hogy az állami (önkormányzati) cégek által elköltött reklámkiadásokat jobb és baloldaltól függetlenül az olvasottság, a nézettség és a hallgatottság alapján, átlátható rendszerben osszák szét. Nincsenek jobb- és baloldali szerencsejátékosok, miként az áram forrásáról sem lehet csak a törzsszavazókat értesíteni.

 - Követeljük, hogy ha bárkit méltatlanul, igazságtalanul, politikai szándékkal sároznak be (ahogy ez különösen a választások előtti fél években lenni szokott), akkor annak legyen következménye. Álljon bíróság elé az elszámoltatási kormánybiztos, a pártszóvivő, és vállaljon büntetőjogi felelősséget a rágalmaiért.

 - Kívánjuk, hogy ne lehessen újságírót azért elmozdítani állásából, mert egy politikusnak nem tetszett, amit kérdezett.

 - Kívánjuk, hogy a miniszterelnök se adhasson utasítást arra, hogy a választás napján ki fényképezheti őt és családját, mert a sajtó legyen szabad. Kívánjuk, hogy legyen az.

 - Kívánjuk, hogy Petőfi magyar költő maradhasson, és ne egy celebekkel teli, és éppen a forradalom évfordulóján induló bulvárcsatorna neve legyen.

Kedves Barátaim!

Nincsenek illúzióim és naiv sem vagyok. Éppen ezért nem hiszem, hogy a kultúra és a hatalom korifeusai kiadnák a mai Petőfi forradalmi verseit, erre biztos nem áldozna a Nemzeti Kulturális Alap. Azt hiszem, egy mai Jókai sem lehetne a Nemzeti Művészeti Akadémia tagja. És azt is valószínűsítem, hogy egy mai liberális Táncsicsot nem szabadítanának ki a börtönéből, sokkal hamarabb elszámolóbiztost, meg Ügyészt küldenék a nyakára.

Végül egy gesztus, ami sokat elárul arról, ahogyan történelmünkről és napjainkról gondolkodnak. A Parlament előtt a köztársasági elnök a közelmúltban fölavatta Kossuth szomorúan a földet vizslató szobrát. Az éles népnyelv máris akciót hirdetett, hogy ki találja meg előbb Kossuth elgurult százasát. A másik szobrot (a lelkesítőt, a forradalomra hívót) leszerelték. Kétharmaddal.

De Kedves Barátaim!

Semmi nem tart örökké. Mint látjuk, a kétharmad sem. Jönnek új bátrak, és talán mi is elég merészek tudunk maradni ahhoz, hogy ha kell, tudjuk, hogy mit kell tennünk.

A forradalmárokért, akik valóban bátrak voltak, és a forradalomért, amelyet a pontosság kedvéért őseink nem a választófülkében vívtak.

Kívánom, hogy legyen Magyar Köztársaság, legyünk Petőfinek és forradalmár társainak méltó utódai.  

Szólj hozzá

március 15 liberálisok demokratikus ellenzék szaniszló sándor pestszentlőrinc pestszentimre MSZP Demokratikus Koalíció Kunhalmi Ágnes Együtt2014 Párbeszéd Magyarországért