A szociális ügyek Grincse

Ha arról hall az ember, hogy a Kormányhivatal elmeszel egy kerületi rendeletet, vagy az önkormányzat vezetése súlyos jogkorlátozásokat vezet be, akkor rögtön lehet tudni, hogy Csomó Tamás alpolgármester keze van a dologban.
A kereszténydemokrata politikus sosem megy a szomszédba, ha bele kell rúgni az elesettekbe. Az "antiszociális ügyekért felelős alpolgármester" nyilatkozataival már korábban is több társadalmi csoportot sértett meg "sikeresen" , de a tegnapi közmeghallgatáson - vélelmezhetően a karácsonyi hangulatot átérezve -, a közmunkásokba rúgott egyet a kereszténydemokrata politikus. Úgy gondoltuk, hogy egy rövid bejegyzésben érdemes felidézni azokat a mondatokat és ügyeket, amiket intő példaként már korábban is ...


két év során az addig is elavultnak számító buszállomány tovább öregedett, miközben a főváros társaságánál furcsa járat kiszervezési döntések születtek. Ráadásul a legnagyobb káosz közepette derült ki, hogy a budapesti Fidesz üdvöskéje az évi 19 milliós fizetése mellé hamarosan 7,6 millió forint jutalomra is számíthat.