2013. feb 04.

Jutalomjáték - a múlt heti HVG cikke

írta: Lmagazin
Jutalomjáték - a múlt heti HVG cikke

"Súlyos adósságokba hajszolt bele panellakás-tulajdonosokat egy önkormányzati cég, ám a vezetői jutalom eddig sohasem maradt el.

Röghöz kötötték a Havanna lakótelep egyik háztömbjének ezerötszáz lakóját azzal, hogy a közös képviseletüket ellátó önkormányzati cég több felvonásban csaknem 200 millió forint hitel felvételébe rángatta bele őket. A szürke épülettömbből színes kockaház lett a felújításra felvett hitel jóvoltából, ám ezzel az ingatlan értéke nemhogy nőtt volna, épp ellenkezőleg, a lakások már-már eladhatatlanná váltak. Ennek a társasháznak ugyanis nemcsak a közös költségek hátralékosaival kell megküzdenie. Az is gondot jelent, hogy amint valamelyik lakó kiegyenlíti a számláját, a hitelező bank azonnal leemelheti a befizetett pénzt. Az így lenullázódó számláról még az áramdíjat sem mindig tudják kifizetni. December elején több órára áram nélkül maradt a háztömb, amelynek érthető okból senki sem akar újdonsült lakója lenni.

Az erőn felüli homlokzatfelújítást 2009-ben indította el az akkor még szocialista vezetésű önkormányzat, amely az Európai Unióhoz hasonlóan ugyancsak egyharmaddal támogatta a projektet, így a lakókra együttesen 37 millió forint önrész hárult. A tulajdonosok többsége 2009-ben a társasházi közgyűlésen megszavazta ugyan a hitelfelvételt, ám a szerződést a közös képviselő, a TH18 Létesítménygazdálkodási Kft. írta alá a Raiffeisen Bankkal. Azt pedig nem szavaztatták meg a lakókkal, hogy a fedezet a közös költség legyen. Bár az épülettömb közössége már ezzel a kötelezettséggel is a fizetőképessége határára jutott, az önkormányzati választási kampány finisében, 2010 szeptemberében újabb vonzó lehetőséget villantottak fel előttük: a közös képviselő 80 százalékos uniós támogatást ígért ablakcserére. Ekkor még az előző hitelt sem vették fel. Miután a homlokzat felújítása csak az év végére készült el, a lakók elviekben hozzájárultak az újabb kölcsönhöz is.

A választások után a fideszes vezetésű önkormányzat tovább haladt elődje nyomvonalán. Anélkül, hogy az első projekttel kapcsolatban bármilyen hiteles elszámolás megtörtént volna, a többmilliós hátralékot cipelő társasház 2011 augusztusában felvette az újabb, 154 millió forintos hitelt, aminek következtében 2012 tavaszára csődközeli állapotba került. A lakók ekkor szembesültek a problémával. A májusi közgyűlésen nem fogadták el a társasház gazdálkodási beszámolóját, a decemberi áramszünet után felmentették az önkormányzati céget a közös képviselet alól (bár ennek jogszerűségét a TH18 vitatja), és lapzártánkkal egy időben döntenek az új képviselőről. Az adósság azonban így is a nyakukon marad. Legfeljebb más társasházak lakói tanulhatnak abból, hogy saját megtakarítások nélkül, pusztán a közös képviselőre hagyatkozva ne fogjanak bele nagyobb beruházásokba.

A Csontváry utcai épülettömb esete messze nem egyedülálló. A TH18 ügyvezetője, Tóth Tibor József már a 2012. október 31-ei keltezésű háromnegyed éves beszámolójában elismerte a cég folyamatos piacvesztését. A több száz lakásos társasházak megbízásainak visszavonása következtében a TH18 a január–szeptemberi időszakban 22 millió forintos árbevételen 4 milliót bukott. A cégvezetés azonban, a lakókkal ellentétben, nem a hiányos elszámolásban, hanem a tisztességtelen piaci folyamatokban és az ellenzéki politikusok aknamunkájában látta a bizalomvesztés okát. A beszámoló szerint ennek bizonysága „az állandóan jelen lévő suttogó propaganda, a névtelenségbe burkolózó, de nyilvánvalóan beazonosítható” rágalmazó megállapítások.

Az elődökre mutogatott a HVG érdeklődésére a TH18 anyacégének, az önkormányzati tulajdonú Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt.-nek a vezérigazgatója, Banyár László is. Ezzel indokolta a közös képviseletet ellátó TH18-én kívül a Városgazda veszteségeit is. Az önkormányzat cégeit a 2010 őszén hivatalba lépett fideszes városvezetés azzal a céllal szervezte át, hogy csökkentse a kiadásokat, javítsa az eredményességet. Ennek érdekében az elmúlt két évben a Városgazda Zrt.-be olvasztották be a városüzemeltető céget, a sportlétesítményeket működtető társaságot, valamint a műszaki tevékenységet ellátó kft-t. A Városgazda leányvállalata lett a TH18-on kívül az ingatlangazdálkodással foglalkozó Projekt18 Kft., valamint a fejlesztéseket irányító Városrehabilitáció18 Zrt. is.

Az összevont önkormányzati társaságok eredménye azonban a várakozásokra rácáfolva mínuszban maradt: 2011-ben együttesen 325 millió forint veszteséget halmoztak fel. Ez 2012-ben mérséklődött ugyan, de tavaly októberben egyedül az anyacég, a Városgazda 105 millió forintos hiányról számolt be. Banyár ezt egyrészt azzal indokolta, hogy 2010-ben súlyos örökséget vettek át, másrészt elismerte, hogy bizonyos tevékenységeket nem lehet nyereségesen végezni. Utóbbiak közé sorolta a társasházkezelést is, amennyiben a kezelő tulajdonosként is érdekelt. Márpedig a Havanna említett épülettömbjében 44 önkormányzati tulajdonú lakás van. A kerület most azon gondolkozik, hogy feladja közös képviseleti tevékenységét.

A súlyos örökséget Banyár úgy jellemzi, hogy a szocialisták 2010 végén kifizetetlen számlahegyeket, nem létező eszközöket és követeléseket hagytak hátra, ebből adódtak a veszteségek. A szocialisták viszont könyvelési trükkökre hivatkoznak. Szerintük a 2010 első félévében még nyereséges Városgazda-előd az év végére azért került 225 milliós mínuszba, mert az új irányítók jogsértő módon számoltak el értékvesztést, benne többször tízmillió forint értékben jogerős építési engedélyt, valamint 63 millió forintnyi olyan kintlévőséget írtak le, amelynek a behajtására több per is folyamatban volt, vagyis azt veszni hagyták.

A fideszes városvezetés számára az is fontos volt, hogy felszámolja az addigi alvállalkozói rendszert. Ma már saját jogászokat foglalkoztatnak, saját kivitelezésben újítják fel például a járdákat – viszont 2012 első kilenc hónapjában a Városgazda kiadásainak felét, több mint 700 millió forintot a személyi jellegű ráfordítások adták (és ebben még nem is szerepel a bő 300 fővel működő cégnél a további legalább 50 közfoglalkoztatott bére). Az alvállalkozói rendszer felszámolása azt is jelentette, hogy a Városgazda Zrt. vonakodott kifizetni a számlákat, emiatt több végrehajtási eljárás indult ellene. Most egy újabb várható, miután a Bria-Inter Bt. ügyvezetője, Pásztor József is erre készül. Mint a HVG-nek elmondta, egy pert már kamatostul megnyert a Városgazdával szemben, a másik vitatott kifizetésnél pedig engedményt tett egy következő megbízás ígéretében, ám az újabb munkát a Városgazda azóta sem rendelte meg.

Mindeközben a kerületi cégvezetők – beleértve a szocialista városvezetés időszakát is – eddig minden évben megkapták a célfeladatokért járó prémiumukat, ami évente együttesen legalább húszmillió forintot jelent. Bár az elmúlt hetekben kitudódott önkormányzati jutalmazásokkal kapcsolatban Orbán Viktor kormányfő arra utalt, hogy állami vállalatoknál sem indokolt a vezetők pluszpénze, ha a cég veszteséget termel, a Városgazda Zrt. nyereségessége nem, csupán három leányvállalata, köztük a TH18 eredményessége feltétele a prémiumnak.

SZABÓ YVETTE"

Szerk. megjegyzése: a Banyár László vezette cég önellentmondásos tevékenysége az országos sajtó figyelmét is felkeltette. A vezérigazgató és dr. Tóth Tibor József állításai a Társaság korábbi eredményességéről köszönő viszonyban sincsenek a valósággal, ellenben bírósági papír van róla, hogy a társaság vezetése az elképesztő - milliárdot meghaladó - vagyonvesztés ellenére tízmilliós jutalmakat vesz fel. Amíg a Városgazda jelenlegi vezetése hajmeresztő és hazug állításokkal igyekszik a felelősséget letolni magáról, mára nyilvánvalóvá vált, hogy a vidéki fideszes körökből verbuvált menedzsment szakmailag és morálisan is megbukott.A kerület többet érdemel egy álláshalmozó polgármesternél és egy felkészületlen siserehadnál.

Az eredeti cikket a HVG múlt heti számában olvashatják. Vegyék meg, érdemes!

Szólj hozzá

fidesz hazugság 18 ughy attila ughy xviii pestszentlőrinc pestszentimre zsoldosok attila;ughy attila; hozzánemértés tóth tibor józsef th18 városgazda zrt banyár lászló