2013. ápr 28.

Csak minden hatodik bűnözőt fognak el a XVIII. kerületben

írta: Lmagazin
Csak minden hatodik bűnözőt fognak el a XVIII. kerületben

rendorok.jpgRettenetes közbiztonsági állapotról árulkodik a kerületi rendőrség elmúlt időszakról szóló beszámolja, amit a képviselők elé terjesztettek. Az egyébként is akut pénz és emberhiánnyal küszködő pestszentlőrinci rendőrség munkáját rendszeresen nyomás alá helyezi a kormánypárti városvezetés, ahonnan hol abszurd átszervezési javaslatokkal, hol pedig a korábban jól tervezhető támogatás megkurtításával lehetetlenítik el a rekordokat döntögető bűnözési hullám elleni fellépést.

Már a hivatalos tervekben sem beszélnek a XVIII. kerületben élők közbiztonságának javításáról, visszafogottan csak az elmúlt három év bűnözési rátájának szintentartását tűzték ki célul, de azt sem sikerült elérni. A korábbi években csaknem megszűnt lakótelepi bűnözés ismételt elburjánzása valósággal sokkolta a panelházakban élőket. Nem működik a köztéri kamerák több mint fele, ami pedig még üzemképes, azt alig figyelik, így a rendszer már nem alkalmas arra, hogy gyanús mozgások esetén még időben kiküldjék a járőrkocsit, legfeljebb utólag lehet a nyomozás munkáját a felvételek visszanézésével segíteni. – Az elmúlt év során csak itt 158 gépkocsit loptak el, további 234-et feltörtek, hozzávetőlegesen ennyi gépkocsit helyeztek üzembe 2012-ben a Kerületünkben – sorolja a megdöbbentő tényeket Vilmányi Gábor lakótelepi képviselő hozzátéve, hogy eközben a nyomozás eredményességi mutatói szerint hat bejelentett elkövetésre már csak egy elfogás jut.

A kertvárosban élők még a kényszerűségből hevederzárak és rácsok mögé rejtőzködő lakótelepieknél is nagyobb vesztesei a közbiztonsági káosznak, az elmúlt egy év során másfélezer lopást, ezeregyszáz betörést és negyvennégy rablást szenvedtek el.

Szólj hozzá

bűnözés közbiztonság pestszentlőrinc pestszentimre hozzánemértés