2018. okt 16.

Nagy siker lett a faültetési program

írta: Lmagazin
Nagy siker lett a faültetési program

Két éve indult útjára a fővárosi költségvetésből megvalósult, nagyszabású zöldfelület pótlási terv, amelynek keretében 870 facsemete lelt otthonra a 18. kerület főútvonalai mentén. A kertészeti szakemberek olyan tetszetős, nem allergén, a városi környezetet jól viselő fafajtákat telepítettek, amelyek hosszú életűek és jól illeszkednek a már meglévő faállományhoz. A hozzáértő szemek a gömbakácok mellett láthatnak oszlopos és gömbjuhart, zselnice meggyet, díszgalagonyát és kínai körtét is.

-Büszke vagyok az eddigi eredményeinkre, mivel a mi kerületünk kaphatta a legtöbb facsemetét, de ez még nem minden. A nyáron szerveztünk egy internetes szavazást, amelyben a helyi lakosok sok újabb helyszínt is megneveztek, ahol érdemes a faültetéseket folytatni. Számukra jó hír, hogy a megkeresésemre a Főkert vállalta újabb 305 fa telepítését – mondta Szaniszló Sándor (képünkön), fővárosi képviselő.

Az ültetési program ezúttal a Gyömrői út, az Üllői út, a Barta Lajos utca, a Nefelejcs utca, a Királyhágó utca, a Nagykőrösi út, illetve a Ráday Gedeon utca még hiányos helyszíneire irányul. Szaniszló Sándor tájékoztatása szerint a faültetési helyszínek kijelölésekor nagy figyelmet fordítanak a biztonságos közlekedésre, a meglévő parkolóhelyek használatára és az üzletek láthatóságára. A kiültetett facsemeték kiemelt gondozásban és rendszeres öntözésben részesülnek három éven át, elsősorban ennek a szakértelemnek köszönhető, hogy eddig egyetlen növény sem pusztult el.

 

 

Szólj hozzá

polgármester xviii szaniszló sándor pestszentlőrinc pestszentimre