2011. feb 14.

Jegyzet - Szakadozó vonal

írta: Lmagazin
Jegyzet - Szakadozó vonal

 

Elmúlt már 100 napja, hogy kerületünk új polgármestere új időszámítást hirdetett kerületünkben, és első beszédeiben látványosan vonalat húzott.
A vonalnak sok tulajdonsága van, de az egyik legfontosabb, hogy akkor jó, ha összeköt dolgokat. Az első 100 nap fényében sajnos, egyre több kerületinek, köztük nekem is úgy tűnik, hogy az a vonal, amit Ughy Attila húzott, inkább szétválaszt, mint összeköt. Az első száz nap sok változást hozott kerületünk életében. Ezek közül talán a leglátványosabb, hogy egyre több jel utal arra, hogy a korábbi békés építkezést felváltotta a zajos káosz kora. A hivatalban és az önkormányzat vállalataiban lassan már megszámlálhatatlan újonnan kinevezett ember jelent meg, akiknek az egyetlen közös vonása, hogy a kerületbe csak GPS készülékkel találnak ki. Az eddig békés kerületünkben kicsiben nagyon hasonló események játszódnak le, mint ami országszerte, csak sajnos, ennek lényegesen kisebb a sajtó visszhangja. A hatalom új birtokosai ugyanúgy megszállták a kerületi médiát, mint ahogy azt pártjuk tette az országban. Így jóformán csak a szájhagyománynak köszönhető, hogy sokakhoz eljutnak a hírek az elbocsátásokról és a különböző, józan ésszel nehezen megmagyarázható döntésekről. Ennek ellenére egyre többen mondják ma már kerületszerte, hogy nem jó irányba mennek a dolgok minálunk. Egyre többeknek válik nyilvánvalóvá, hogy a korábbi hangzatos ígéretek mögött semmilyen konkrét program, koncepció nem volt. Egyre többen gondolják, hogy a vonal igazából egy madzag, amely egy hatalmas luftballonra volt erősítve. A madzag pedig láthatóan egyre jobban szakadozik….
 
Kőrös Péter

 

Szólj hozzá

hazugság megszorítások átverés kőrös ughy pestszentlőrinc pestszentimre budai fiúk