2011. máj 11.

Csődben a kerületi közmunka program

írta: Lmagazin
Csődben a kerületi közmunka program

Tavaly a karácsonyi ünnepek időszakában Ughy Attila 170 kerületi közfoglalkoztatottnak mondott fel, igen nehéz helyzetbe hozva az érintettek családjait.

A hivatalos propaganda szerint új alapokra helyezte a kerület vezetése a közösségi munka szervezését annak érdekében, hogy a korábbi teljes munkaidős foglalkoztatás helyett több ember dolgozhasson négy órában.

A nagyívű elképzelés szerint az így toborzott emberek mindenféle városüzemeltetői munkára alkalmasak lettek volna, ide értve a köztisztasági és kertészeti feladatokat, az utak kátyúzását, sőt járda és útépítést is. A korábbi években magas szinten teljesítő alvállalkozókat szélnek eresztették mondván, hogy a betanított közmunkások lelkesedése pótolni fogja a szakértelmet.
Nem ez történt. A gondok már a szükséges munkaerő toborzásánál jelentkeztek, mivel több, mint 500 levél kiküldése ellenére csak nyolcvan jelentkező akadt, de a munkavégzés megkezdésének napjára már csak 30 ember jelent meg a Városüzemeltető telephelyén. Sajnálatos módon a munkát felvevők között is sokan egészségügyi problémával küzdenek, több embernek inkább jól megérdemelt nyugdíjban kellene az éveit tölteni.
A szakképzett munkaerő hiánya jelen pillanatban oda vezetett, hogy nincs elégséges kapacitás sem a közterületek takarítására, sem a kaszálási feladatok elvégzésére, ami a parlagfű időszakában nehézzé teszi az allergiában szenvedő kerületiek életét. Az állagmegóvással is komoly gondok vannak, hisz a Városüzemeltető teherautói még 1kg nyesedékért is rendszeresen keresztül gázolnak a parkokon. Ezzel már többször is foglalkoztunk, de változtatni ezen a rossz gyakorlaton nem akar a Kft vezetője.
 
 
 
 
 
 
Megoldatlan továbbá a kerületi utak kátyúzása is, normál körülmények között márciusban a munka befejeződik, az új rendszerben még nyár elején is láthatunk kátyúkkal bíbelődő közmunkásokat. Mindazonáltal a városüzemeltető új vezetése számára legkeményebb diónak a járdák és utak építésének elfogadható szintű kiviteleztetése ígérkezik. 
Szólj hozzá

fidesz átverés propaganda csőd kirúgás pestszentlőrinc közmunka ughy városüzemeltető