2011. máj 17.

CT2, azaz a cseh kettes

írta: Lmagazin
CT2, azaz a cseh kettes

 A kerületi televízió május 10-én leadott műsorában egy igen tanulságos, sok tekintetben tréfás, összességében elszomorító interjút kísértem végig.

Az interjú tárgya és az elmondottak igazságtartalma miatt a szívem feletti karikában a 130-as értéket meghaladó pulzusszám jelent meg. A riport alanya Kiss Róbert, frissen (több mint fél éve) megválasztott önkormányzati képviselő ecsetelte ars poetica-ját a Havanna lakóteleppel kapcsolatban.

A központi elvárás által beégetett szövegpanelek és az őszinteségre hajazó saját gondolatok sajátos egyvelegéből a következő szó szerinti mondatok hangzottak el részéről:
„Sajnos pénz az nincs”, de a „pénz nem minden”, az „összefogás erejével sok mindent meg lehet valósítani”.
Ezen kívül ecsetelte, hogy sok közös képviselő nem igazán ismeri a lakosok problémáját, ezért forduljunk nyugodtan hozzá. Elmondta, hogy mennyi minden nem történt a lakótelepen az elmúlt években (ezt éppen egy frissen felújított házsor előtt sikerült kifejtenie). Sajnálkozását fejezte ki a miatt is, hogy a lakótelepen nincs posta, mert az előző vezetés és különféle mondvacsinált okok miatt ez nem került napirendre.
Mint a lakótelepen élő – e magvas gondolatok hosszas elemzése után – az alábbiakat fűzöm Kiss Úr fejtegetéséhez:
1.       A kerületi költségvetés kapcsán számos vád érte a városvezetést, hogy egyesek szerint (az egyesek egy párthoz tartoznak) 3, mások szerint (a mások is az egyesek pártjának tagjai) 15 milliárd forint hiányt halmoztak fel. Kiss úr szerint most nincs a fejlesztésre pénz. Ebből a kételemes kirakójátékból arra a következtetésre lehet jutni, hogy a korábbi városvezetés által felvett hitel jó része a korábbi fejlesztésekre került elköltésre. A jelenlegi városvezetés ettől elzárkózik, de így nem marad más a lakosság számára mint összefogás Kiss úrral.
2.       Kiss úr bizonyára távol volt a lakóteleptől, amikor azt mondta, hogy nem történt semmi bizonyos fejlesztések tekintetében. Én úgy az olvasók, mint a saját energiámat megspórolom, ha az eredményeket nem sorolom fel. Kiss úr! Sétáljon egyszer végig a lakótelepen és kivételesen hagyja otthon a szemellenzőt!
3.   Kiss úr valószínűleg tévézett akkor is, amikor korábban a posta kérdése legelőször felmerült. A három korábbi lakótelepi képviselő kezdeményezte első ízben a posta létrehozatalát, erre a célra aláírásokat is gyűjtöttek, azonban a Posta vezetése lesöpörte a javaslatot a lakosságszámra hivatkozva. Nem a városvezetés volt az akadálya a terv meghiúsulásának. Ez azonban remélem nem akadályozza meg Kiss urat abban, hogy átpaszírozza a saját javaslatát az immár jobboldali vezérkaron a Magyar Posta Zrt.-nél. Kíváncsi lennék, élt-e már ilyen javaslattal avagy élt-e ilyen javaslattal bármely frakciótagtól a várost vezető Fidesz részéről.
A KDNP-s politikus igyekezte persze érthető. Nehéz ugyanis megmagyarázni a lakótelepen, hogy a korábbi ígéretekkel ellentétben - leszámítva a még áthúzódó Havanna pályázat munkálatait - idén semmilyen fejlesztés nem lesz. Bizonyára könnyebb azt a már kormányzati szinten is megbukott technikát követni, hogy tereljük el a figyelmet a lényeges kérdésekről.
Szólj hozzá