2011. jún 09.

Aktivizálták magukat a bohóc-ellenforradalmárok

írta: Lmagazin
Aktivizálták magukat a bohóc-ellenforradalmárok

Szerkesztőségünk postafiokjába az alábbi levél érkezett:

Egyesek kígyót-békát kiabálnak a készülődő ,,Bohócforradalomra” és annak szervezőire.Nem értjük miért. Mi, mindenki számára nyilvánvalóvá tettük, hogy a bohócforradalomként meghirdetett esemény mindennemű pártpolitikától mentes, békés megmozdulás lesz.
Egyetlen célja, hogy markáns és határozott görbe tükröt mutassunk a 2/3-os kormánytöbbségnek egy nem reprezentatív felmérés keretein belül.
Úgy gondoljuk, hogy a 2/3-os parlamenti többség elnyerése sem hatalmazott föl senkit arra, hogy visszamenőleges hatályú törvényeket alkosson, alkotmányos alapjogokat és magántulajdont vegyen el, leépítse egy demokratikus jogállam intézményrendszereit, létbizonytalanságba taszítsa a társadalom széles rétegeit. Ezen intézkedések ellen – törvényes keretek között fellépni, nemcsak lehetősége, hanem alkotmányos kötelessége minden magyar állampolgárnak!
Szeretnénk még egyszer hangsúlyozni, hogy semmilyen pártpolitikai jellege nem lesz a bohócforradalomnak és teljes mértékben erőszakmentes, törvényes keretek között zajló demonstrációra készülünk.
És, hogy miért van erre szükség? Mert, nem mi vagyunk a bohócok, és nem engedjük, hogy annak nézzenek bennünket!
Több társadalmi és civil szervezet, szakszervezet jelezte már csatlakozását. Velük egyeztetve, a Bohócszavazás Alkotmány utcai kezdetét 2011. június 16-án déli tizenkét óráról áttettük 16.00 órára. Ettől az időponttól várjuk a bohócnak maszkírozott szavazókat az urnákhoz.
Miután sokan jelezték, hogy vidéken is szeretnének szavazni, illetve szavazatokat gyűjteni, de nem tudnak aznap Budapestre utazni, a szavazólapok holnaptól letölthetőek lesznek az FRDÉSZ honlapján (www.frdesz.org.hu), illetve a csatlakozó szervezetek honlapjain.
Aki támogatja a ,,Bohócforradalom” célkitűzéseit, kész és képes anyagilag is hozzájárulni sikeres megrendezéséhez kérjük, hogy az alábbi számlaszámra küldjék el felajánlásaikat:
(OTP 11713005-20602972). A felajánlások felhasználásáról, a tételes elszámolást nyilvánosságra fogjuk hozni. Segítségüket előre is köszönjük!
Budapest, 2011. június 8.
Kónya Péter és Árok Kornél
,,bohócforradalmárok”
Szólj hozzá

orbán fidesz bohóc kónya fülkeforradalom