2011. jún 10.

Esélyteremtő tábor civil támogatással

írta: Lmagazin
Esélyteremtő tábor civil támogatással

A XVIII. kerületi Pedagógiai Intézet és Helytörténeti Gyűjtemény romológiai munkaközössége, a Szeretve Tanulni Egyesület keretében tíz éve szervez tábort a roma és nehézsorsú gyermekek számára. Az idén nem sikerült közpénzből forráshoz jutni, ezért civil kezdeményezésre volt szükség a tábor költségeinek összegyűjtéséhez. A XVIII. kerületi Pátria Páholy Egyesületben partnerre találtak.
Húsz gyermek utazhat a Balatonra a két egyesület által megszervezett jótékonysági rendezvény jóvoltából. Május végén a Gombás étteremben borvacsorára várták a segítséget nyújtókat, június 9-én pedig a Kondor Béla Közösségi Ház adott otthont a gálaestnek. A két program keretében 450 ezer forint gyűlt össze az esélyteremtő táborozásra.
 
 
 
 
A gálaesthez első szóra csatlakoztak ismert művészek: itt volt Maksa Zoltán humorista (aki évtizedek óta él a kerületben és a Pátria Páholy Egyesület elnökségi tagja), Oszvald Marika előadó művész, Háberman Lívia színművésznő, L. L. Junior, a fiatalok kedvence, valamint Fekete-Kiss Sándor vezetésével a HangDala Énekstúdió, szólót énekelt még Bajkó Ági, Váli Marcsella, Udvardy Péter és P. Tóth Erzsébet (aki egyben a Pátria Páholy Egyesület alelnöke, a gálaest konferansziéja), illetve fellépett a Németszármazású Polgárok Egyesülete Lieder Schatz kórusa.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
   
 
Az önkormányzat részéről a kezdeményezést anyagilag is támogatta: Dr.Lévai István Zoltán alpolgármester (Fidesz), Kőrös Péter képviselő (MSZP), Ternyák András(MSZP) és Petrovai László (LMP).
A XVIII. kerületi Pátria Páholy Egyesületnek nem ez volt az első jótékonysági akciója. Elsőként a Speciális Oktató Fejlesztő Intézmény fiatal olimpikonjainak az athéni speciális olimpiára való kiutazásához kérték a helyi lokálpatrióták, vállalkozók támogatását.
A jótékonysági akciók sora bizonyára nem áll meg, következő programjuk az a kedvezményes használtruha-vásár lesz, amelyet június 16-án, csütörtökön 16-20 óra között a Kondor Béla sétány 3. sz. alatti irodahelyiségben rendeznek meg ugyancsak az esélyteremtő tábor támogatására. Addig is várják a használt ruhákat, ki-ki belátása szerint ezzel is támogathatja a kerület iskoláiban tanuló nehézsorsú tanulók nyári egyhetes, balatoni kirándulását.
A nagysikerű rendezvény végén a két egyesület elnöke, Lőke Józsefné (Szeretve Tanulni Oktatási Egyesület), és dr. Mester László (XVIII. kerületi Pátria Páholy Egyesület) személyesen köszönte meg a fellépőknek és a támogatóknak a részvételt. Lőke Józsefné elmondta, a táborozók között mindig akad olyan gyermek is, aki életében először hagyja el a fővárost és látja a Balatont.
 

 

Szólj hozzá