2011. jún 20.

Végleg megszűnik a Városőrség!

írta: Lmagazin
Végleg megszűnik a Városőrség!

  

 A tavaly év végi létszámcsökkentést követően 2011. június 30.-val végleg megszűnik kerületünkben a Városőrség. A bejelentés időzítése érthetetlen, hisz hosszú évek óta most kezdett el romlani a főváros bűnözési statisztikája.
Az újonnan megválasztott képviselő testület Fidesz-KDNP képviselői már tavaly 20 főre csökkentették a 40 fős városőrség létszámát. Akkori indoklásában a területet felügyelő fideszes alpolgármester elmondta, hogy a rendőrség bevonásával, új alapokra kívánják helyezni a testület működését.
Ezt követően a múlt héten dr. Lévai István Zoltán alpolgármester, valamint Könye Kornél, kerületünkbe a közelmúltban érkezett irodavezető-helyettese (Nagykovácsi volt jegyzője, aki ellen 12 millió forintos vagyonvesztés miatt indult fegyelmi eljárás) arról tájékoztatta a megmaradt városőröket, hogy június 30-val megszűnik a munkájuk. A bejelentés időzítése több szempontból is megmagyarázhatatlan.
Egyrészt a napokban láttak napvilágot azok a hírek, amelyek szerint látványosan romlanak Budapesten a közbiztonsági mutatók. Például az 50-es villamoson az esti órákban rablóbandák tevékenykednek, főleg fiatal nőket inzultálnak vagy,  rabolnak ki. Az origó című hírportál pedig a hét végén arról számolt be, hogy egyre kockázatosabb az élet Budapesten, a város egyre zsúfoltabb, elterjedt rablási módszer az idős emberek, fiatalok kifosztása - állítja a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2010-es jelentése. A jelentés szerint több évnyi csökkenés után tavaly emelkedett a regisztrált bűncselekmények száma. A gazdasági válság az egyik legfontosabb ok, több az alkalmi bűncselekmény és a verekedés is.

Másrészt szintén az elmúlt napok híre, hogy bár a kormány látványos, két hét alatti rendcsinálást, valamint új rendőröket ígért, ezzel szemben a most felszerelt 1500 frissen végzett rendőrből 750 már beadta a leszerelési kérvényét. Kerültünkben is hasonlóak az adatok. Ez elmúlt években átlagosan 16 új rendőrt kapott a kerületi kapitányság. Ezek közül azonban átlagosan 12 fő vagy távozott a kerületből, vagy leszerelt az állománytól.

Harmadrészt ez már a sokadik olyan intézkedése a kerület fideszes vezetésének, amely ellentmondásban van saját választási programjával.
Tavaly ősszel több képviselőjük is (a teljesség igénye nélkül Galgóczy Zoltán, Kardos Gábor, Bauer Ferenc) tett ígéretet a közbiztonság javítására. Jelen döntés azonban sajnos nem az első azok sorában, amely minden bizonnyal nem lett leegyeztetve a kerületi többségi frakció képviselőivel, mint ahogyan más, a területen dolgozó szakemberekkel sem.
2010. december 16.-án, amikor Ughy Attila polgármester előterjesztésében a képviselő testület Fidesz-KDNP-s többsége döntött a városőrség létszámának csökkentéséről Lévai István Zoltán alpolgármester még a városőrség fontossága mellett érvelt. Az ülésen kérdésre válaszolva Kékesi András kerületi rendőrkapitány a városőrség és a kerületi kapitányság együttműködését emelte ki.  
A helyzet további pikantériája, hogy információink szerint az elbocsátott városőröknek Lévai István Zoltán fideszes alpolgármester állást ajánlott a kerületi Városüzemeltető Nonprofit Kft.-nél. Itt azonban az érdeklődőket útépítő segédmunkásnak kívánják alkalmazni.

 

Szólj hozzá