2011. aug 29.

Szemétlerakatként végzik a fejlesztésre kijelölt területek

írta: Lmagazin
Szemétlerakatként végzik a fejlesztésre kijelölt területek

Régi álma a mindenkori kerületi vezetésnek, hogy az Üllői út megújításában számottevő eredményeket érjen el, hiszen egy olyan nagy forgalmú bevezető útról van szó, mely kiváló lehetőségeket nyújtana az ingatlanfejlesztőknek, legyen szó akár kereskedelmi célú, akár más ingatlanberuházásokról.

A korábbi önkormányzat sajnos messze nem ért el olyan eredményeket, melyet kitűzött magának, és a 2008-as válság is több projekt megvalósulását akadályozta meg. A helyzet azóta csak romlott, közismert az olvasók előtt, mind az ingatlanpiac, mind az építőipar válsága. Fizetőképes kereslet nincs, szándék nincs, hitel nincs, és ennyi "nincsből" ritkán teremnek csodák.

Ennek megfelelően a korábban lebontott épületek helyén sok esetben nincs semmi, sokszor még egy kerítés sem állja útját az illetéktelenek behatolóknak. Így fordulhat elő, hogy a bekerítetlen telkek szép lassan szemétlerakóvá válnak. A telkek kezelője a Vagyon18 Zrt., míg a kezeletlen területek gondozását a Városüzemeltető Kht.-nak kellene elvégeznie. Míg korábban - amíg mint tudvalevő kupleráj volt a kerületben - rendszeres időközönként elszállításra került a szemét, manapság mintha akadozna a fenntartás.

Így fordulhatott elő, hogy - miután rend lett, és már nincs pazarlás (sic!) - a korábban említett, a közeljövőben egyesülő két cégnek sajnos nem sikerül egymást között lekommunikálni ezt a megoldhatatlan problémát, ennek megfelelően a lakosság hónapokig csodálja a közterületeken, vagy önkormányzati ingatlanokon lévő mocskot. (a képek az Üllői 337. környékén és a Szent Lőrinc sétány és Üllői út közötti területen készültek, ha esetleg az illetékeseknek kedvük támad elvégezni feladatukat)

És most jön az igazán arcpirító meglepetés: a nevezett cégek menedzsmentje az elmúlt hetekben vett fel nem kevés prémiumot (lásd Városkép augusztusi szám). Még egy éve sincsenek a pozícióikban, és már megy a milliós jutalmazás, miközben a pedagógusok és egyéb, köz szolgálatában dolgozók szemét 24 ezer forintnyi étkezési jeggyel szúrják ki. Reméljük a tisztelt  cégvezetők is CBA-s utalványt kaptak, had szolgálják vásárlásaikkal  a Magyar üzletláncot!

A cégek felügyeletét Lévai István alpolgármester látja el, aki lelkes híve a fideszes önkormányzatoknál (utolsó cikk) működő holding szervezetnek. Terveink szerint a holdingszervezet előnyeiről, illetve hátrányairól a későbbiekben még részletesen foglalkozunk.

Szólj hozzá

lévai istván zoltán felelőtlenség lévay pestszentlőrinc pestszentimre nemtörődömség péntek tamás hozzánemértés fejlesztés; banyár