2011. okt 03.

A hasmenés ellenszere nem a fröcsögő szómenés

írta: Lmagazin
A hasmenés ellenszere nem a fröcsögő szómenés

Minap az önkormányzat fizetett bloggerét vetették be Ughyék a bizonyítvány magyarázására egy korábbi cikkünk kapcsán.

Mint eddig mindig, most is marhaságok tömkelegével szórakoztatta gyér számú olvasótáborát a tehetségtelen ámde rendkívül szolgalelkű harangiozójuk.
Minden erejét "tudását" bevetve próbálkozik mosni a szennyest, bizonyitékul elővéve a Kandó Iskola hiányzási statisztikáját. Feleslegesen, mert egy szóval nem írtuk azt, hogy a kicsiknek otthon kellett maradni. Ha így történt volna, az már egészen más történet, bűncselekmény lenne.
Szerencsére ennyire nem volt súlyos az étel okozta hasmenés.  
Derék bloggerünk siet leszögezni, hogy az orvostudományhoz annyit ért, mint egy tyúk a harangöntéshez, de aztán mégis teljes erőbedobással osztja az észt fércművében.
Idézzük derék harangozó bloggerünk egy korszakalkotó megállapítását:


„az étel nem terjeszt semmilyen betegséget, teljesen alapvető dolog”

 

...jelenti ki ellentmondást nem tűrően. Ezzel szemben mi a valóság:
 

"Étellel, itallal és a nem megfelelő higiénével terjedő betegségek

A hasmenés és a bélfertőzések
A legtöbb esetben a betegséget mikroorganizmusok okozzák, amelyek vagy a tápcsatornát károsítják, vagy az itt történő vízfelszívódást zavarják. A hasmenést vírusok, baktériumok és egysejtűek okozhatják.

Az utazás közbeni hasmenést előidéző korokozók
Az E. coli baktériumok a vékonybélben szaporodnak és ott toxinokat termelnek. Ezek okozzák a súlyos hasmenést, mely akár több liter folyadékveszteséggel is járhat. Az E. coli okozta hasmenés legtöbbször 48 óra leforgása alatt magától elmúlik. Ezek a baktériumok a hasmenéses megbetegedések 40 % - ért felelősek.

A shigella - csoportba tartozó baktériumok okozzák a bakteriális vérhast. A shigellák felelősek a hasmenéses betegségek 15 %- ért. A beteg lázas, széklete vízszerű, vagy nyálkát és vért tartalmaz. A székletürítés görcsös fájdalommal járhat.

A salmonella-fertőzések az utazási hasmenéses megbetegedések 10 %- át teszik ki. Az enyhe lefolyású hasmenés nem tart tovább egy hétnél, és csak nyálkaképződéssel jár, vér ürítése nélkül."


Elkeserítő, hogy az önkormányzat ilyen tehetségtelen sajtómunkásokra szórja a köz pénzét és, hogy a probléma eltusolásához még asszisztál egy nagy múltú iskola igazgatója is ahelyett, hogy a rábízott gyermekek érdekét védené.
 

Szólj hozzá