2011. okt 19.

Gyorshírcsárda - Sikeres zárfelújítási munkán van túl a Városgazda NpZrt.

írta: Lmagazin
Gyorshírcsárda - Sikeres zárfelújítási munkán van túl a Városgazda NpZrt.

Ugyan az idei évi költségvetés nem hagy tág teret a város fejlesztésének, azért egy kis kuruczus virtus, feljavítva csipetnyi székely észjárással csodát tud tenni szűkebb közösségünkben.

A Városgazda NpZrt. tavaly november óta sikeres lépéseket tesz a kerületiek életének megkönnyítése érdekében. Ebbe a folyamatba illeszkedik az a közelmúltban befejeződött projekt, melynek során két lakótelepi lakás zárát cserélte ki a Társaság. A példamutató végrehajtásról dr. Tóth Tibor József divízióvezetőt kérdeztük. "Szeptember hónapban érkezett két lakossági bejelentés a zárak problémáiról, és tudtuk, hogy itt többről van szó, mint holmi műszaki problémákról. Ez az ÜGY arról szólt, hogy magyar emberek segítenek-e a magyar embereknek baj idején. Kivizsgáltuk a problémát, és hitetlenkedve állapítottuk meg, hogy az esettel kapcsolatban komoly mulasztások történhettek az előző vezetés idején, és bűncselekmény gyanúja állhat fenn. Nem kívánok fenyegetőzni, de háromtól öt évigről beszélhetünk."- világította meg a probléma valódi mélységét a vezető.

Arra a kérdésre, hogy a divízió, hogy tudta ilyen bravúrosan megoldani a zárcseréket, Tóth úr szerényen csak ennyit mondott: "Szakértelemmel, kitartással és az kerület iránti lojalitással tudtunk úrrá lenni a krízisen. Külső szakértőnk elfogulatlan szakvéleménye alapján nem kevesebb, mint 6 ft-ot spórolt a kerület azzal, hogy nem valami hazárdör alvállalkozó végezte el a feladatot, hanem a cég munkatársai."

A zárcserékkel kapcsolatban a Társaság vezérigazgatója, Banyár úr is nyilatkozni kívánt titkárnője unszolására: "Örülök, hogy a sikerek természetes velejárói a cég működésének. Nem tartom kizártnak, hogy amennyiben az új vezetés hozzájárulását adja, és a céget sem számolják fel, akkor jövőre akár iskolaépületek tisztasági festésével is címlapra kerülhet a cég."

A cikk a képzelet szülötte.

Szólj hozzá

vagyon 18 zrt tóth tibor józsef városgazda zrt banyár lászló