2011. dec 21.

Önkormányzati dolgozók (kötelező!) kiterelése, avagy a jégre vitt közszolgák.

írta: Lmagazin
Önkormányzati dolgozók (kötelező!) kiterelése, avagy a  jégre vitt közszolgák.

Mintegy háromszáz embert tereltek ki kötelezően az önkormányzati dolgozók közül a régi piactérre, egy fagyos sátorban üldögélni órákon keresztül.  Annyiban azért különbözött az észak-koreai Kedves Vezető kötelező siratásától, hogy itt csak tapsolni kellett Ughyéknak.

Öntömjénezésből persze nem volt hiány, de még Ughytól sem melegedett fel a fagyos a levegő, az alig fűtött huzatos sátorban. Igaz, nincs is mire büszkének lenniük, hiszen a kerület semmit nem fejlődött, legfeljebb vissza. Az egyetlen tevékenységüket, az utcák erőszakos átnevezését -a zemberek akaratával szembe menve- azért már ne nevezzük fejlődésnek.      

 A jelenlévők elmondása szerint, vizesek voltak a padok és az asztalok, és több embernek kellett szorongani a labilis padokon, mint amennyi azok teherbírása.
A „műsor” után háromszor kellett hosszasan sorban állnia a hidegben a kiterelt dolgozóknak. Egyszer az ételért, utána a jövő évről parasztvakításként előrehozott melegétel utalványért (mert ugye ilyen már jövőre nem lesz), majd a  CBA ticketekért.
Gondolom, azért kapták újfent a magas árairól hírhedt fideszes élelmiszerlánc utalványait, mert Ughyék szívükön viselik a kerületi vállalkozók támogatását. Igaz a XVIII. kerületben nincs is jelen ez a cég, eltekintve egy- két kis minimális választékkal bíró eldugott mini boltocskától.
 

A megpróbáltatások után akinek még volt kedve, ereje,  és felszerelése, az ingyen korcsolyázhatott.
 

Képünk illusztráció

Szólj hozzá