2012. feb 15.

Újabb kihívások előtt a kerületi faállomány

írta: Lmagazin
Újabb kihívások előtt a kerületi faállomány

Ugyan elsőre furcsának tűnhet, de a kerületi városvezetésnek valami feloldhatatlan ellenérzése van a faállománnyal szemben. Lehet, hogy ez a szocik által indított Parkvárosos imidzs váltotta ki, vagy szimplán bántja a szemüket, mindenesetre szisztematikusan azon vannak, hogy minél kevesebb legyen.

Nyáron azon merengtünk, hogy az öntözés hiányában vajon a 150, vagy a 200 felé tendál a kipusztult facsemeték száma. Akkor hozzávetőlegesen 5 milliós nagyságrendűre becsültük a kárt, melyet a Péntek Tamás által vezetett cég okozott a kerületi vagyonban. Mások 300 fánál a kárt 12-15 millióra becsülték, és hozzátették, hogy a szükséges locsolások kb. 2 millió forintból kijöttek volna.

Azt hihettük, hogy a botrány jobb belátásra bírja a felelősöket, de úgy tűnik, hogy Ughy Attilának és Lévay Istvánnak millió pozicíójuk mellett nem jutott idejük ilyen kerületi csippcsupp ügyekkel foglalkozniuk.

Köztudomású, amit minden igényesebb imrei vagy lőrinci kerttulaj, hobbikertész, vagy felelős személy tud, hogy a fiatal növények fagytűrőképessége korlátozott, így még az őshonos növények fiatalabb példányait is óvni kell a fagytól, ahogy ez eddig a kerületben mindig meg is történt. Idén azonban a tél közeledtével a fiatal fasorokkal ugyanúgy nem tettek semmit, ahogy a kerületi síkosságmentesítéssel sem. Így fordulhatott elő, hogy a facsemeték töve nem került betakarásra, így csak tippelni lehet, hogy hány fa pusztult ki az elfagyások miatt.

Mindenesetre - hogy valami pozitív hírrel zárjuk a bejegyzést - annak csak örülhetünk, hogy azok, amelyek túlélték Ughyék első másfél évét roppant szívósak lesznek.

Szólj hozzá

fidesz lévai istván zoltán felelőtlenség alkalmatlanság ughy lévay pestszentlőrinc pestszentimre nemtörődömség városüzemeltető attila;ughy attila; péntek tamás városgazda zrt