Ön és társai úgy döntöttek, hogy kötelezővé teszik a hittant, vagy az erkölcstant az iskolákban.

A hittant az egyház – természetesen az egyik nagy történelmi, amely első az egyenlők között – állítja össze és felügyeli. Az erkölcstant, amely amúgy megfoghatatlan, számomra ismeretlen tanárok fogják átörökíteni a jövő nemzedék épülésére és okítására.
Ha már a hitnél tartunk: higgyék el, hogy én, mint szülő, meg tudom mondani a gyerekeimnek, hogy mi a jó, és mi az, ami nem. Hogy mi erkölcsös, és mi az, ami erkölcstelen.
Úgyhogy, köszönöm a szíves buzgóságukat, de nem kérek belőle: megoldjuk a feladatot, idehaza. Nálunk, szülőknél ugyanis senki sem tudja jobban, hogy mi kell a gyerekeknek. Ha úgy gondolom, jó neki, ha hittanra jár, megtalálom a módját.
Eddig is megtaláltam, ha meg akartam találni.
Erkölcstant pedig minden nap tanulnak a gyerekeim. Nem Önöktől hál’ istennek, hanem odahaza. Önöket és a maguk által erkölcstanra felkészített pedagógusokat nem ismerem személyesen, nem tudom, hogy a tanításaik, megfelelnek-e a mi – egyébként szigorú és következetes - morális felfogásunknak.
Sejtéseim persze vannak.
Magánügy, de Önök előtt nincsenek titkaink, ezért elárulom: mi a feleségemmel igen szigorú elvek alapján neveljük a gyerekeinket. Nem büntetéssel, fenyítéssel – még ennél is jóval szigorúbban: látják tőlünk, hogy mi a jó. Beszélgetünk velük, ha kérdeznek, válaszolunk. Örülünk a sikereiknek, és segítünk nekik, ha bajban vannak.
Ha úgy tetszik, saját életünket mutatjuk fel nekik morális mérceként.
Ráadásul a mi elveink, amelyek alapján a gyerekeinknek példát mutatunk, az idők folyamán nem változtak. Sem a politikai kurzusok mozgását követve, sem divatos ideológiák mentén, sem pedig más haszonlesésből kifolyólag.
Kérném, hogy Önök is ehhez tartsák magukat. Tanítsák a gyerekeinket az iskolában - a nevelést, az ideológiai eligazítást bízzák ránk.
Tanítsák meg a gyerekeinket szépen, folyékonyan olvasni. Matematikára, kémiára, fizikára és biológiára. A versek szeretetére, a magyar nyelv szabályaira. Ez utóbbi azért is fontos, mert ha valamelyik gyerekemből idővel köztársasági elnök lenne, nem szeretném, ha rajta röhögne a fél világ, mint Plagi bácsin, aki jelenleg álamfő.
És az sem lenne jó, ha később szóvivőként meglátnának egy mikrofont, és automatikusan hazudni kezdenének.
Persze, ha netán ez az erkölcstan is olyan lesz, mint a pártállam idején a Világnézetünk alapjai című tantárgy volt – emlékeznek, maguk is éltek akkor, Hoffmann tanárnő, mint egykori MSZMP tag talán még tanított is ilyet – akkor nincs nagy baj. Jókat fognak röhögni a gyerekek az Önök által előadott sületlenségeken, vagy jobb esetben oda se figyelnek arra, amit mondani méltóztatnak.
De azért mégsem jó, ha azok papolnak - és papoltatnak - a gyerekeinknek erkölcsről, akik vizet prédikálnak, és bort isznak. Adócsökkentést hazudnak, új munkahelyeket, növekvő gazdaságot, élhető életet.
Közben pedig tudják, hogy ennek épp az ellenkezője történik.
Lázár Jánossal viszont egyetértek: akinek nincs semmije, az annyit is ér. Nem anyagi tekintetben persze, ahogyan ő gondolta, hanem az erkölcsökre értve mindezt.
Önök annyit érnek, hogy nincs erkölcsi alapjuk arra, hogy bárkit is (ki)oktassanak.
El a kezekkel a gyerekeinktől, Rózsika néni, menjenek maguk a fenébe!

Föld S. Péter

A cikk eredetije a Nolblogon olvasható.