2012. ápr 27.

Pató Pál úr díjat kapott a polgármester

írta: Lmagazin
Pató Pál úr díjat kapott a polgármester

Továbbra sincs érdemi előrehaladás a Malév tönkretétele miatt állás nélkül maradt csaknem kétezer pestszentlőrinci munkavállaló ügyében.

Az Országgyűlésben a légitársaság agóniáját tétlenül figyelő Ughy Attila országgyűlési képviselő, pestszentlőrinci polgármester erejéből mindösszesen néhány udvarias hangvételű, érdeklődő levél kiküldésére, egy nyilatkozat kiadására és egy kamu állásbörze sorozat meszervezésére futotta.

Időközben a Malév mellett a túladóztatás miatt ellehetetlenülni látszik az Airport is, amely máris felmondott többszáz munkavállalójának és hamarosan becsukja az 1-es Terminált is.

Szaniszló Sándor, volt kerületi alpolgármester a Fővárosi Közgyűlésben kezdeményezte, hogy haladéktalanul tűzzék napirendre milyen módon tud a főváros az állásukból elbocsátott emberek helyzetének érdemi javításában szerepet vállalni.

Az ülésteremben az illetékesek eddigi látszat tevékenységét visszautasítva a Malév dolgozók és a többi károsult nevében Ughy Attilát Pató Pál úr "kitüntetésben" részesítették.

Szólj hozzá

budapest fidesz fővárosi közgyűlés kerület alibi ughy attila xviii pató pál szaniszló sándor