2012. jún 29.

Fenyegetik a másként gondolkodókat

írta: Lmagazin
Fenyegetik a másként gondolkodókat

vilmanyi.bmpMivel nem volt hajlandó lemondani, visszahívhatják a XVIII. kerületi önkormányzat egyik bizottságának elnöki posztját betöltő MSZP-s képviselőt a testületben többségben lévő helyi fideszesek, írja a nepszava.hu

Mindezt nem is titkoltan politikai bosszúnak szánják amiatt, hogy a június 18-i testületi ülésen a trianoni döntés évfordulójára emlékező egyperces néma felállást rendelt el Ughy Attila fideszes polgármester, ám a szocialista képviselők nem csatlakoztak az akcióhoz.

Fehér Gábor, a szocialista párt kerületi elnöke lapunknak azt mondta: elfogadhatatlan, hogy valakit köztisztségéből politikai nézetei miatt távolítsanak el. Az ülés után Vilmányi Gábor bizottsági elnököt lemondásra felszólító, majd a visszahívását tényként bejelentő fideszes Dömötör István fellépését a polgármester szótlanul tűrte. A retorzió azért is aggályos, mert az MSZP-seknek ez az egyetlen elnöki posztjuk, alelnöki nincs, és a 2010-ben hatalomra került Fidesz döntése nyomán a szocialisták mandátumarányuknál amúgy is kevesebb bizottsági helyet kaptak. Dömötört lapzártánkig nem tudtuk elérni.

Szólj hozzá

fidesz csalás felelőtlenség ughy dömötör álláshalmozás