2012. aug 30.

Bíróságon kapnak elégtételt a Fidesz által átvert vállalkozók

írta: Lmagazin
Bíróságon kapnak elégtételt a Fidesz által átvert vállalkozók

Újabb pert vesztett Pestszentlőrinc önkormányzata egy kerületi vállalkozó ellen, aki a jogos ám ennek ellenére kifizetetlen követelését volt kénytelen az igazságszolgáltatás útján érvényesíteni. Ami külön megalázó lehet Ughy Attila polgármester számára, az a bírónő ítélet ismertetése közbeni megjegyzése, amelyben értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy már tucatnyi ügyben húzta rövidebbet az önkormányzat a vállalkozóktól megrendelt, de szándékosan ki nem fizetett munkák utáni ügyekben.

Ezekben a perekben a fideszesek által vezetett városháza minden esetben késedelmi kamatot is kénytelen fizetni, így a végső számla is jóval nagyobb annál, mintha rendes időben utalnák a partnerek által elvégzett szolgáltatások ellenértékét.

A 2010 októberi hatalomátvétel óta Ughy polgármesteri hivatala és a fideszes bizalmiakkal teleültetett Városgazda vállalat szándékosan késlelteti a vállalkozók számláinak kiegyenlítését, úgy tűnik mostanra fogyott el a kifárasztásba és a leckéztetésbe belefáradt sok esetben napról-napra vegetáló cégek türelme.

Szólj hozzá

fidesz per polgármester átverés 18 vállalkozás bkik ughy attila xviii