Látjuk, halljuk, tapasztaljuk, hogy az egész ország közvéleményét felkavarta az azeri gyilkos kiadatási ügye. Becsületbeli üggyé vált, szégyenfolttá. Megrendítő nyilatkozatok, felháborodott és elítélő vélemények, felszólítások – a kormány jogszerűséget bizonygató nyilatkozata mellett.

Vagyunk – nem is kevesen – a kerületben és a kerületen kívül, akik évtizedek óta fáradozunk azon, hogy a két ország közötti kapcsolat fokozatosan bővüljön és nem utolsósorban hivatalos diplomáciai kapcsolat szintjére emelkedjen. Voltak aprónak tűnő, de fontos lépések ebben a folyamatban, mint pl.: örmény-magyar katonai emlékmű állítása Budapesten a XVIII. kerületben (ez egyébként nem véletlen, mert a kapcsolat építésében elévülhetetlen érdemeket szerzett a kerületi örmény nemzetiségi önkormányzat és különösen az elnöke Nazarjan Hamlet) és Jerevánban. Több mint egy évtizede a kerület egyik testvérvárosa Artasat, az örmények ősi fővárosa. Több alkalommal jártunk kint csoportokkal és megható érzés volt tapasztalni milyen szeretettel vártak és fogadtak bennünket, hogyan készültek a találkozásra gyerekek és felnőttek „Magyarországból”.A hivatalos találkozások, megbeszélések, az egyházfő pátriárkával, a parlament elnökével, miniszterelnök helyettessel, külügyi államtitkárral pedig jól mutatták, hogy milyen nagy jelentőséget tulajdonítanak az örmény – magyar kapcsolatok fejlesztésének, mennyire számon tartják közös gyökereinket. Az országjárás során pedig izgalmas és döbbenetes élmények egyaránt értek Láttuk, tapasztaltuk hogyan kezdik felfedezni az országot nem csak turisták, hanem a befektetési lehetőséget keresők a legkülönbözőbb országokból. Döbbenetes volt emellett lépten-nyomon találkozni az örmény nép múltjának fájdalmas és nem feledhető emlékével (az Örmény Népirtás Múzeumában tett látogatás mindenki számra kitörölhetetlen emlék) és azzal, hogy ez ma is közel száz év távlatában is mennyire meghatározza az örmény nép lelkületét. Milyen keveset tudunk, tudtunk az örmény nép kultúrájáról – jöttünk rá az Örmény Írásbeliség Múzeumában. Kevesen tudják hogy az örmények a III. század elején fogadták el a kereszténységet és már 295-ben államvallássá tették.
Az előző parlamenti ciklusban került sor első ízben Az Interparlamentáris Unió Magyar tagcsoportjában az Örmény-Magyar Tagozat megalakulására, amelynek elnökévé választottak. Egyfajta missziónak tekintettem - ahogyan korábban is – a kapcsolatok bővítésének elősegítését.
Talán érthető és magyarázható, hogy nem tudom – az előzményeket is figyelembe véve - hideg tárgyilagossággal kommentálni a történteket.
Nem tudom megítélni, hogy mennyire volt jogszerű és főleg elkerülhetetlen a kiadatás. Egyben viszont biztos vagyok. Elkerülhetetlenül nagy és komoly kormányzati felelősség számolni a következményekkel. Nem tudom, hogy van-e valamilyen pénzügyi ügylet a háttérben. Amennyiben van, joggal merülhet fel a kérdés: Megérte?  A Távol-Keleti kultúrákban van egy erkölcsi normára utaló kifejezés: arcot veszíteni- ez egyenlő a szégyennel. Vissza lehet szerezni? Hogyan? Mi módon?
 
Becsületbeli ügy. Ha ez egyáltalán olyan fontos mindenkinek, mint nekünk.                                                                                                 Dr. Mester László