2012. sze 03.

Tanévkezdésre

írta: Lmagazin
Tanévkezdésre

A mai nappal becsengettek minden pestszentlőrinci és pestszentimrei oktatási intézményben, ahol hivatalos formában is megkezdődik egy olyan tanév, amely bizonyosan más formában fog véget érni, mint ahogy elkezdődött.

A sok kétség és bizonytalanság közepette reményt adhat a tudat, hogy Kerületünkben a pedagógusaink számára legfontosabb az oda járó gyermekek tanítása és fejlesztése még akkor is, amikor nem tudni mit hoznak az átszervezések, milyen körülmények között kell a tanári, tanítói pálya iránti elkötelezettséget fenntartani.

A demokratikus ellenzék képviseletében vállaljuk, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy Pestszentlőrincen és Pestszentimrén minden oktatási intézmény kerületi működtetésben maradjon, mert meggyőződésünk, hogy a sok évtizednyi erőfeszítés eredményei - amelyek biztosították Kerületünk közoktatásának kiemelkedő színvonalát - csak biztos és kiszámítható önkormányzati keretek között tarthatóak fenn.

Pedagógusaink és iskolásaink számára sok sikerélményt és eredményes munkát kívánva,

 

Kőrös Péter                                                                              Szaniszló Sándor

frakcióvezető, MSzP                                                                 fővárosi képviselő

 

 

Szólj hozzá

mszp 18 tanév xviii szaniszló sándor kőrös péter