Mi a baja a helyi Fidesznek a nőkkel?
A közelmúltban Varga István fideszes képviselő hölgyekre tett dehonesztáló kijelentése borzolta a társadalom idegeit, és már akkor megjelent a kerületi szubkultúrában pár "érdekes" képanyag, ami reflektált a Fidesz országos nőpolitikájára.
Mindenesetre ekkor félretettük az ügyet, de most kénytelenek vagyunk elővenni, miután napvilágra került a helyi Fidesz által kinevezett aljegyző botrányos szereplése az un. "csapatépítő tréningen". Talán sokaknak nem tűnt fel, de a jelenlegi képviselőtestületben mindössze 1 hölgy van, akit a MSZP jelölt a testületbe. Sem a Fidesz 14 képviselője, sem az LMP és volt Jobbik frakció képviselői között nem ül egyetlen hölgy sem.
A korábbi ciklusokat átnézve ugyanez a helyzet: a klasszikus "elmúltnyócévben" az első ciklusban 3 hölgy (2 MSZP, 1 SZDSZ), míg a második ciklusban 2 hölgy (MSZP) ült a testületben. A jobboldal egyszer sem delegált hölgyet a testületbe. Ez önmagában arcpirító szemtelenség, amire lehetetlen szavakat találni. Ha kicsit jobban vizsgálódunk, akkor még egyértelműbb lesz a kép: az előző ciklusban (az egyszerűség kedvéért nevezzük polgármesterünk után szabadon "mutyvilágnak") mind a jegyző, mind az aljegyző, mind a polgármesteri kabinetvezető hölgyekből állt, nem úgy , mint most, amikor lelki megtisztulásunkat követően mindhárom funkcionárius férfiú: a zalaegerszegi jegyző, a tuzséri aljegyző, valamint a kabinetvezető is.
Ugyan a hanyatló nyugaton ilyen elképzelhetetlen lenne, de a keleti szél ide is új formákat hozott, többek között a Tuzsér településről származó aljegyzőt, aki viharos gyorsasággal szerzett hírnevet magának a kerületben, mikor is kiderült, hogy milyen unorthodox performanszot adott elő a jegyző által szervezett csapatépítő tréningen. Talán többen olvasták vonatkozó bejegyzésünket, aminek lényege, hogy a részeg, magából kivetkőző tisztségviselő molesztált egy jelenlévő köztisztviselő hölgyet.
Namármost ezek után joggal merülhet fel a kérdés: miért nem tiszteli a helyi Fidesz a nőket annyira, hogy rájuk bízza a társadalmi ügyek képviseletét; miért nem tesz legalább gesztusértékű lépéseket Ughy polgármester a nők felé azzal, hogy megfelelő beosztásokat bíz rájuk; valamint miből gondolják a Fidesz kinevezettjei, hogy úgy viselkedhetnek, mint egy balkáni falunapon. Mindezt közpénzből!
Talán nem is kell csodálkozni, ha ennyi tesztoszterontól duzzadó férfiemberrel néha elszalad a szekér. Nincs mese, több nőt a testületbe, csináljanak rendet a fejekben!