2012. okt 15.

Ma van a Kézmosás Világnapja és a Fehér Bot Nemzetközi Napja!

írta: Lmagazin
Ma van a Kézmosás Világnapja és a Fehér Bot Nemzetközi Napja!

A Kézmosás Világnapját először 2008-ban rendezték meg, több nemzetközi szervezet, köztük az UNICEF kezdeményezésére. Az egyesület Magyar Bizottsága 2009 óta itthon is igyekszik meghonosítani ezt a rendezvényt, hogy ezzel is ösztönözze a higiénés szabályok betartását. A program elsősorban az iskolás gyermekeknek szól.

A Fehér Bot Nemzetközi Napot az ENSZ 1969-ben nyilvánította a vakok világnapjává. A fő törekvés az, hogy felhívja az emberek figyelmét az érintettek sajátos helyzetére, és segítse a társadalomba való beilleszkedésüket. Hazánkban nagyjából 20 ezer vak ember él.

Most pedig egy kis történelem: 1619-ben ezen a napon Bethlen Gábor erdélyi fejedelem birtokába került a pozsonyi várban őrzött Szent Korona. 2000 óta a Parlament kupolacsarnokában található.

262 éve indult meg a menetrendszerű postakocsi járat Bécs és Buda között. A kétnapos utat 15 forintért, azaz két borjú áráért tehette meg az utas.

Most elrugaszkodunk a földtől, merthogy 229 évvel ezelőtt emelkedett a levegőbe hőlégballonnal az első ember, Jean-Francois Pilátre de Rozier francia fizikus. A ballon nyolc percig volt a levegőben, és két kilométerre a felszállóhelytől ért földet.

1815-ben anno Bonaparte Napóleon megérkezett a dél-atlanti Szent Ilona-szigetre, ahol megkezdte haláláig tartó száműzetését.

137 éve annak, hogy Budapesten, a mai Blaha Lujza téren megnyílt a Népszínház, Rákosi Jenő vezetésével. A nyitó előadást I. Ferenc József király és fia, Rudolf trónörökös is megtekintették.

1880-ban végleg elkészült a kölni dóm - 632 évvel az építkezés megkezdése után. Az égbetörő létesítmény a német nemzeti egység szimbóluma lett.

Végül még egy épületavató: 108 éve nyitotta meg kapuit a Fővárosi Könyvtár. A bibliotéka később Szabó Ervin társadalomtudós-könyvtáros nevét vette fel.

Október 15-e sokaknak az elmúlást jelenti. 1917-ben ekkor végezték ki Franciaországban Mata Harit, a híres első világháborús holland táncosnőt, kurtizánt és kémet, aki a Német Birodalom javára kémkedett.

66 éve kötél általi halálra ítélték Hermann Wilhelm Göring, német politikust, birodalmi marsallt, de kivégzése előtt öngyilkosságot követett el.

ÉS 63 éve végezték ki a koholt vádak alapján halálra ítélt Rajk Lászlót és társait. Az úgynevezett Rajk-pert a kommunisták közti népszerűségére féltékeny Rákosi Mátyás indította ellene.

Most pedig a születésnaposoké a terep: 95 éve jött világra Fábri Zoltán háromszoros Kossuth-díjas film- és színházi rendező, színész, díszlettervező, forgatókönyvíró, főiskolai tanár, festőművész és grafikus. Legismertebb filmjei: a Körhinta és A Pál utcai Fiúk.

92 éve született az első számú maffia regényíró, Mario Puzo. Az olasz-amerikai író, forgatókönyvíró leghíresebb műve a The Godfather (A keresztapa) 1969-ben jelent meg. Ezt később Francis Ford Coppola vitte filmre. Akkora sikert könyvelhetett el, hogy film trilógia lett belőle.

Isten éltesse az 53 éves Rudolf Pétert, Jászai Mari-díjas színészt, szinkronszínészt, rendezőt. Számos színdarabban játszik, országos ismertséget mégis Lali szerepe hozott neki az Üvegtigris című filmből. Ez volt az első filmes rendezése. Állandó szereplője még a Beugró című négyszereplős, szituációs színházi játékokon alapuló szórakoztató televíziós műsornak is.

Szintén 53. születésnapját ünnepli Sarah Ferguson, Fergie, angol hercegnő, II. Erzsébet királynő egyik volt menye, aki azóta íróként, szóvivőként és producerként is ismertté vált.

Zenei csemegék erről a napról: 52 éve annak, hogy Ringo Starr először játszott együtt a The Beatles-szel. A Summertime feldolgozását vették fel Hamburgban.

36 szerepelt utoljára együtt a színpadon Ike és Tina Turner. Házasságukat csak két évvel később bontották fel. A páros az 1960-as és '70-es években a csúcson volt. Számos slágert rögzítettek. Ezek közül a leghíresebbek: A Fool in Love, az I Idolize You, és az átütő sikerű River Deep, Mountain High. A duó legnagyobb slágere a Creedence Clearwater Revival Proud Mary című számának feldolgozása. Mi sem hagyhatjuk ki! :)

Végül egy kedves népszokás: ma a Terézek ünneplik névnapjukat. Baranyában ilyenkor kezdik meg a szüretelést, a darálást és persze a préselést. A Bácskában és a Bánátban viszont asszonyi dologtiltó nap. Ilyenkor nem szabad mosni, kenyeret sütni.

Szólj hozzá