2012. nov 29.

Ughy Attila megsajnálta Tarlóst, és bezárta a vidámparkot.

írta: Lmagazin
Ughy Attila megsajnálta Tarlóst, és bezárta a vidámparkot.

allatkert.jpgUghy Attila, kerületünk álláshalmozó polgármestere luxus fizetést szavazott meg  Tarlós István főpolgármesternek, majd még ugyan azon a napon bezárta a Fővárosi Vidámparkot,

A Fővárosi közgyűlés 2012. november 28.-i ülésén a fideszes képviselők támogatásával a korábbi, szerénynek semmiképp sem nevezhető főpolgármesteri fizetés drasztikus emeléséről döntött a fővárost vezető Fidesz frakció. Ennek eredményeként 2013. január elsejétől közel másfél millió forintos havi jövedelemre tehet szert a főváros első embere. A javaslatot támogatta Ughy Attila, kerületünk polgármester is, akiről köztudomású, hogy az ország legjobban fizetett politikusainak versenyében örökös dobogós helyezésű. Mint az országos sajtó termékek, például a blikk is több esetben beszámolt, Ughy Attila öt állásával közel két milliós havi jövedelemre tesz szert. 

A szavazással azonban még nem ért végett kerületünk első emberének tegnapi munkanapja. A fővárosi közgyűlés fideszes többsége azt követően, hogy Tarlós és helyetteseinek fizetés emeléséről döntött takarékosodásra hivatkozva döntött a Fővárosi Vidámpark bezárásáról is. 

A döntést követően a fővárosiak pedig csak abban reménykedhetnek, hogy Ughy Attila megelégszik a fideszes képviselők jelenlegi bérhelyzetével. Ellenkező esetben félő, hogy legközelebb az állatkertet zárják be, hogy legyen fedezet a további milliós béremelésekre.  

Szólj hozzá

tarlós tarlós istván v kétmillió attila;ughy attila; tarlós istván. idámpark