2013. jan 21.

Perelt és veszített a Városgazda

írta: Lmagazin
Perelt és veszített a Városgazda

pénz köteg.jpgBíróságon támadta meg a Lőrinci Magazin egy korábbi cikkét a Banyár László által vezetett Városgazda kft., mivel leírásra került, hogy a korábbi években nyereségesen gazdálkodó társaság Banyár vezetése alatt 300 millió forintos veszteséget szenvedett el, ennek ellenére a társaság három vezetője a havi 500-600 ezres fizetésük mellé összesen 11 millió forint prémiumot is felvett.

A Városgazda a sajtóperben azt is nehezményezte, hogy a működési hiányosságok között kitért az újság arra furcsa jelenségre, hogy önkormányzati újságra és a helyi televízióra -  évi 84,5 millió forintot sem sajnálva - kétszer többet költ a Városgazda, mint a kerület óvodáinak és iskoláinak felújítására.

A tárgyalás során a bíróság megállapította, hogy a magazin egyetlen pontban sem állított valótlant és a valóságot sem tüntette fel hamis színben, így az önkormányzati vállalat minden kereseti igényét elutasította, arra kötelezve a Városgazdát, hogy viselje a felesleges pereskedés miatt felmerülő összes ügyvédi és eljárási költséget. A bíróság a végzésében felhívta a felek figyelmét az Alkotmány IX. cikkelyének (2.) pontjára, amely szerint: Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit.

A jelenleg hozzáférhető előzetes gazdálkodási adatok szerint a közelgő beszámolási időszakban a Banyár László által vezetett önkormányzati cég ismét százmillió forintot közelítő veszteségről lesz kénytelen számot adni, miközben Pestszentlőrinc elhanyagoltságán alig-alig sikerült javítani.

Szólj hozzá

fidesz alkalmatlanság xviii pestszentlőrinc pestszentimre nemtörődömség banyár lászló