2013. már 04.

Botrányt okozott a röghöz kötéssel, ezért elterelésbe kezdett Kucsák László.

írta: Lmagazin
Botrányt okozott a röghöz kötéssel, ezért elterelésbe kezdett Kucsák László.

kucsák m1.JPGÚj szerepben mutatkozott be Kucsák László, kerületünk fideszes országgyűlési képviselője, oktatásért felelős alpolgármestere. Miután februári kezdeményezése, amely lehetővé teszi, hogy a felsőoktatási hallgatókat a jövőben röghöz köthessék nagy port kavart a kerületben, ezúttal kommunikációs elterelő hadműveletbe kezdett  a kormánypárti politikus.

A fideszes "pofozógép" szerepkörében debütált Kucsák László, kerületünk fideszes országgyűlési képviselője. Mint ismeretes, a politikus 2013. február 8-án aláírója és egyben kezdeményezője volt annak az alkotmánymódosításnak, amely a jövőben lehetővé teszi, hogy az államilag finanszírozott felsőoktatási helyeken tanulókat szerződésben kötelezzék magyarországi munkavállalásra. A kezdeményezés kerületszerte nagy port kavart, hisz a javaslat  arcul csapása az Alkotmánybíróság korábbi döntésének, amely az alaptörvénnyel ellentétesnek mondta ki a hallgatói szerződések -így a röghöz kötés - rendszerét. Szakértők Kucsák kezdeményezésével kapcsolatban arra is felhívják a figyelmet, hogy az egyben megágyaz a tandíj bevezetésének is. Teszi ezt annak ellenére, hogy korábban az akkor még ellenzékben lévő Fidesz hitet tett a tandíj eltörlése mellett. Ezen akaratát népszavazással erősítette meg, amellyel most láthatóan szembemegy.

Tekintsünk a nem is olyan távoli múltba a fideszes kampányvideóval:

Figyelemelterelés az oktatás válságáról.

Kucsák Lászlónak szüksége is van a figyelem elterelésre, hisz az oktatási ágazat jelentős válságot él meg.  Január elseje óta a kormánypártok döntése nyomán az állam fenntartásába kerültek az általános iskolák, és az ott dolgozó pedagógusok munkáltatói jogai. Azóta szinte nem múlik el hét, hogy ne derülne ki valamilyen részlet a döntés átgondolatlanságával kapcsolatban. Elmaradó pedagógus fizetések, hiányzó iskolai felszerelések, törölt pedagógus életpálya modell, a sort a végtelenségig lehetne folytatni. Ezek csak az elmúlt pár hét hírei, amelyek több, mint ezer a kerület iskoláiban dolgozó kollégát érintenek.

A lista azonban ezzel még koránt sem teljes. A Fidesz intézkedései nyomán szinte mindennapossá váltak az egyetemisták által szervezett tüntetések, egyetem-foglalások, és a felsőoktatás finanszírozásából kivont állami támogatások eredményeként elkezdődött az a "szellemi exodus", amelynek eredményeként egyetemi oktatók százai veszítik el állásaikat, és kényszerülnek külföldre.  

Nem meglepő módon ezekkel a kérdésekkel nem foglalkozik a pedagógus végzettségű Kucsák László. Ehelyett a tandíj bevezetésének tervével vádolja meg a szakmai programjukat egyeztető ellenzéki erőket. (Abban sincs semmi meglepő, hogy ezzel a témával csak a narancssárgára színezett szervilis kormánypárti közmédiában lehet szerepelni. Itt ugyanis senkit nem zavar az a szerkesztői abszurditás, hogy egy ellenzéki egyeztetésről egy kormánypárti politikust kérdeznek)

A kerületet feladták, a listás befutó helyért küzd Kucsák.

A témában a szerkesztőségünknek nyilatkozó kormánypárti források egyöntetűen megerősítették, hogy ez a fajta szerep távol áll Kucsák személyiségétől. Álláspontjuk szerint a "pofozógép" szerepbe történő bejelentkezés mögött valójában az az ok áll, hogy a kormánypárti stratégák a közelgő választások tekintetében a Fidesz számára vesztes körzetként kezelik a XVIII. kerületet, amelynek képviselőjelöltje Kucsák. Így számára nem maradt más lehetőség, mint megdolgozni Orbán Viktor és Habony Árpád kegyeiért, bízva abban, hogy cserébe befutó helyet kap a Fidesz-KDNP listáján, vagy a számtalan kritikát megélt Ughy helyére bejelentkezni polgármester-jelöltként.

Egyik kormánypárti forrásunk tréfásan megjegyezte: "reméli öregasszonyokat nem kell hasba rúgnia Lacinak, hogy megfeleljen a habonyi modellnek". 

Szólj hozzá

fidesz tandíj alkalmatlanság kucsák lászló kucsák lászló röghöz kötés fidesz-kdnp